Egészségvédő erdők telepítése és ápolása Dunaújvárosban

- Frissen végzett erdőmérnökként 1964-ben, éppen ötven esztendeje, arra az osztályra kerültem, ahova az apám és kollégái által telepített erdők tartoztak - megy vissza az időben Éberhardt Béla. Elkészítettük a nyárfák fokozatos leváltásának tervét, amit nem engedtek végrehajtani. A Kossuth és a Bartók Béla utcában is az erősen vattázó, allergén kanadai nyárfák sorakoztak, a platánok és a hársfák köztük növekedtek volna, de a nyárfák megakadályozták ezt. A két utca találkozásánál az első nyárfa kivágása botrányba fulladt. Megírtam a fölmondásomat, így kerültem a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat dunaújvárosi irodájába. A Dunai Vasmű és a város közé is kanadai nyárfasort ültettek, amihez egy jó ideig nem nyúltunk, de amikor megöregedtek, balesetveszélyessé váltak a lehulló, elszáradt ágak, így határozat született arra, hogy vadgesztenyére cseréljük le azokat. Amikor hozzáfogtunk, akkora felháborodást keltett, hogy rendőrt kellett hívni a telepítésükhöz. Aknázó-moly fertőzést kaptak a vadgesztenyék országszerte, amire a mi fáink is megerősödtek.

Éberhardt Béla erdőmérnök éppen egy virágzó vadgesztenyefáról mesél (Fotó: a szerző felvételei)

Amikor döntöttek a gyár és a város építéséről, akkor a Mezőföldön uralkodó Észak-nyugati széljárást figyelembe véve, a lakótelepet a vasműtől délre tervezték. Nem ezt kellett volna alapul venni, sokkal inkább azt, hogy itt nincs uralkodó szélirány. Ma már tudjuk, hogy messzebb kellett volna helyezni a várost a gyártól, és szélesebb erdősávra lett volna szükség, annál is inkább, mert azóta az ipartelep és a város is igyekezett az erdő rovására terjeszkedni. Azért van óriási szerepe az erdősávnak, mert egy hektár lomb felülete évente harminc tonna szállóport köt le, szűr meg. A suhángok telepítését egy méterszer egy méteres hálózatban tervezték, általában kemény fafajú tölgy, hárs, gyertyán, szil, madárcseresznye és egyéb fafajokból álló erdőt. Azonban kicsik voltak ahhoz, hogy megmaradjanak a melléjük ültetett, korán árnyékot adó, gyors növekedésű kanadai nyárfák között, amiket fokozatosan ki kellett volna szedni, ugyanis tíz év alatt elnyomták a többi fát. Amikor az erdészek meg akarták ezt csinálni, a város vezetői azt mondták: Szocialista városban fát nem vágunk ki! Az egész erdész szakma az itteni városvezetőkön nevetett.

Alsó Duna-parti panoráma a gyönyörű arborétummal - nem kellett számba venni a fákat...

Éberhardt Béla kidolgozott egy módszert a fák piaci körülmények közötti értékének megállapítására: Először is számba kell venni őket, leltárt kell készíteni róluk. De hogyan lehet számba venni egy város fáit, ha nincs hozzá megfelelő térkép? Mai viszonyok között csakis földrajzi koordinátákkal ellátott digitális térképről lehet szó, amihez rendelik a nagyságot, terjedelmet, egészségi állapotot, elhelyezkedést és a többit. Ha egy fa épületbiztonságot, vagy emberéletet veszélyeztet, csökken az értéke. Dr. Radó Dezső kertészmérnök húsz évig számolta különböző fafajok leveleit, azt, hogy egy ötvenéves fa összes levélzete mennyi, majd összehasonlította azonos életkorú, különböző fajú fák leveleinek összes felületét, és rájött, hogy közel azonos nagyságúak. Tehát, az életkorhoz köthető a levélfelület, ahhoz pedig az oxigén-termelési képesség, illetve a széndioxid kibocsátás mennyisége. Ennek alapján a fák tíz hasznos szolgáltatását dolgozta ki. Megállapította, hogy egy ötvenéves fa lombfelülete fedezi egy ember egyéves oxigénszükségletét. Társultunk és elkészítettük Budapest XIII. kerülete út menti fasorainak statisztikai és értéknyilvántartását. Később megcsináltuk a Margit-sziget fáinak leltárát és értékbecslését is. Dunaújvárosnak, sajnos, erre nem volt szüksége .

" A tanácsi vállalatok sorában 1951 év augusztus havában a Víz- és Csatornaművekkel együtt megalakult a Dunapentelei Kertészeti Vállalat is. A vállalat erdészeti üzemének fő feladata kezdetben egészségvédő erdők telepítése és ápolása volt." - részlet Éberhardt Béla: A mi Szalki-szigetünk című tanulmányából.

Éberhardt Béla erdőmérnök a Városi Tanács építési és közlekedési osztályán, később műszaki osztályán is dolgozott. Az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat szakági főmérnökeként (1989-1993) hozzá tartozott az erdészet, a zöldterület és a köztisztaság. Budapesten a zöldfelületek nyilvántartásával és értékelésével foglalkozott (1995-1999). 1999 óta nyugdíjas, Ürömön él. Zöld értékeink (2003), A mi fáink (2005), Nem ismerem a fákat (2013) címmel jelentek meg kötetei.