Dunaújváros

2013.12.15. 19:22

Számíthatnak az ötezer forintra

Dunaújváros – Napokon belül viszi a postás a nyugdíjasok karácsonyi pénzét, az ötezer forintot, amit az önkormányzattól kapnak ajándékba.

Körmendi Erzsébet

A nyugdíjfolyósító igazgatóságtól kapott adatok szerint Dunaújváros 13 ezer 862 idős lakó kapott nyugdíjszerű ellátást novemberben. Számuk az adatok megküldése óta is emelkedett, és az önkormányzat vezetői mindent megtesztnek azért, hogy a listáról lemaradtak is megkapják az ötezer forint ünnepek előtti támogatást, amelyet helyi rendelet biztosít számukra. A karácsonyi pénz idén is ötezer forint. A támogatás alanyi jogon jár mindazoknak – és a postás viszi ki –, akiknek a jogosultságát a nyugdíjfolyósító igazgatóság hivatalból igazolta a már említett lista alapján, és a nyugdíjfolyósítás címe megegyezik a bejelentett lakóhelyükkel. Ez utóbbi azért lényeges, mert ha a két cím eltér egymástól, akkor kérelmezniük kell a karácsonyi pénzt a polgármesteri hivatal szociális osztályán, az erre rendszeresített formanyomtatványon. A kérelemhez csatolni kell a november havi nyugdíjszelvényt és az ellátást megállapító határozatot.

A kérelmeket január 31-ig lehet csak leadni, és a jogos igény esetén az ötezer forintot a támogatást megállapító határozat jogerőre emelkedését követő tíz napon belül postai úton kapja meg az érintett dunaújvárosi lakó. Az ötezer forintok kifizetésére nem volt fedezet a város költségvetésében, ezért kellett a szociális segélyezésen belül az átmeneti segély keretösszegét megemelni hetvenmillió forinttal, továbbá az igazgatás dologi kiadási szorát 3,7 millióval megnövelni. A képviselők egyhangúan támogatták a pénzátcsoportosítást, hogy minden dunaújvárosi nyugdíjas megkapja idén is az önkormányzattól a karácsonyi pénzt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!