Dunaújváros

2015.12.20. 19:59

Széchenyisek karácsonya

Dunaújváros - Műsoros bemutatkozással és a pentelei néphagyományok felelevenítésével köszöntötték a közelgő karácsonyt a gimnazisták.

Pekarek János

A Széchenyi gimnázium 5.e osztályos kisgimnazistái Polányiné Boldog Katalin osztályfőnök irányításával zenés műsorral mutatkoztak be az iskolai ünnepségen pénteken reggel. Az Óz, a csodák csodája című zenés mesejátékkal debütáltak diáktársaik s tanáraik előtt reggel nyolc órakor. Ahogyan Szűcsné dr. Harkó Enikő igazgatóhelyettestől tudjuk: sok munkát fektettek a műsorba, de meg is lett az eredménye, mivel döbbenetesen nagy sikert arattak!

A pénteki ünnepség az iskolai vegyeskar és a kiskórus együttes fellépésével folytatódott: ők is nagy eredményt értek el, hiszen sikerült megénekeltetniük az iskolát, több mint hatszáz gimnazistát!

Nem sajnálták a munkát produkciójukból a 7.e osztály diákjai sem, akik Szuprics Tamás tanár úr vezetésével régi pentelei népszokást, betlehemezést elevenítettek fel. Érdekessége műsoruknak, hogy saját maguk gyűjtötték a hagyomány anyagát. A betlehemezést, a táncokat, a regölést előbb a dunaújvárosi Árpádházi Szent Erzsébet Idősek Otthonában mutatták be pénteken délelőtt tíz órakor, majd délben a gimnáziumban léptek fel vele. A színvonalukhoz méltó, nagy sikerrel!

S még nincs vége: a diákok mesekönyvet is összeállítottak karácsonyra, Péntek Klára tanárnő segítségével: szüleik a gyerekük által írott meséket kapják ünnepi ajándékként, más meglepetések mellé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!