Dunaújváros

2014.11.25. 19:54

Sztálinvárosiként feküdtünk, de már dunaújvárosiként keltünk

A szerkesztőségben arról beszélgettünk a napokban, hogy most van az évfordulója annak, amikor Sztálinvárosból „végleg” Dunaújváros lett.

Várkonyi Zsolt

Csak pár napon múlt az, hogy nem az utóbbi került az anyakönyvi kivonatomba. Az akkor hőn szeretett nagyvezér nevének kiejtése hosszú ideig dicsőség dolga volt. Ismerve tetteit és azok következményeit, ma már nem az. Persze okkal gondolhatná a kedves olvasó, vajon miért épp az ötvenharmadik évfordulón jutott mindez az eszembe, miért nem az ötvenediken.



Nos, - Varga Líviusz a Quimby zenekar egyik alapító tagja után szabadon értelmezve - azért, mert az ötvenhárom sokkal f....bb, mint az ötven, mert az prímszám, másrészt akkor elfelejtettünk megemlékezni az ötvenéves évfordulóról. Talán megbocsátja a kedves olvasó, ha e jeles évfordulót kicsit személyesre veszem. Megboldogult egyetemi mechanika tanárom az egyik vizsgán, belepillantva az indexembe(leckekönyv-a szerk.)megkérdezte tőlem: „Hol született maga fiam!” Nem értettem a kérdést, hiszen ott volt a tanár úr előtt kinyitva heverő dokumentum első oldalán. A hátam mögé néztem, hátha azóta bejött még valaki, de nem, a kérdés nekem szólt. Sztálinvárosban, tanár úr! Akkor miért nem azt írta ide? Biztos, hogy az én indexem van előtte, villant át az agyamon. Kicsit közelebb húzódtam, de húsos mutató ujja már kijelölte azt a sort, ahova tekintetemet vetni kellett. Születési hely: .....város. A kipontozott helyre tizennyolcéves koromban, az egyetem kezdetekor egy szót írtam még be gyöngybetűkkel: SZTÁLIN. A város meg úgyis oda volt nyomtatva, gondoltam. Persze igaza volt a tanár úrnak, csak én lehettem ilyen balfék, hogy nem a város teljes nevét írtam be születési helyemként. Majd adott egy tollat és beíratta a SZTÁLIN mögé, hogy VÁROS. És ez így kerek. Azóta is jó szívvel emlékezem erre a sztorira, mert a vizsgám is jól sikerült.



Miután eszembe jutott a „nemkerek” évforduló és a fenti sorok „papírravetése” után fellapoztam a korabeli 1961. november 25., pénteki és a november 28., keddi lapszámokat, egyetlen különbség volt mindössze. A Sztálinváros helyett Dunaújváros került a fejlécre.

A többi azonban akkor még nem változott, a jelszó is maradt: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Azóta sok víz lefolyt a Dunán, rendszerek jöttek, majd mentek, de az üzenet örök maradt: Itt élned, „kelned” kell!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!