Dunaújváros

2014.08.10. 15:35

Tehetséges fiatalember a szerkesztőségünkben

Dunaújváros - Büszkék vagyunk a velünk dolgozó tehetséges fiatalokra. Egyikük Mester Levente, aki fotóival elismerést vívott ki magának a PLT idei Sajtó és Tanulás (SÉTA) táborában.

Körmendi Erzsébet

Mester Leventétől először is elnézést kérünk, mert a táborról készített fotóösszeállításunkhoz véletlenül nem az ő neve került. A fiatalember a Hild József Szakközépiskola 11. a osztályos tanulója, és lelkes tagja az intézmény SÉTA-csapatának. Örömmel vett részt a PLT idei táborában, ahova az intézmények igyekeztek a legjobbakat küldeni - mivel az nyaralást jutalomként ajánljuk fel a diákoknak.

Mester Levente válogat a fotói közül a szerkesztőségben (Fotó: Ónodi Zoltán)

Levente a táborban is bizonyított: a legjobb képért járó elismeréssel térhetett haza. Esztergom mellett lakik, és megtudtuk tőle, hogy két éve fotózik. Hogyan kezdődött? Üres órájában lement a kertbe kattogtatni, és magával ragadta az élmény. Elkezdett gyűjteni egy komolyabb apparátra. Sokat foglalkozik ezzel a hobbival, ami reméli, hogy egykor a megélhetést jelenti majd számára. A sajtó- és a szociofotózás érdekli a legjobban, az érzelemvilág miatt: szereti visszatükrözni az emberek életét, napjait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!