Dunaújváros

2014.10.13. 18:20

Valamennyi szavazat fontos - Választási adatok, érdekességek...

Dunaújváros tizenegy választott helyéből tízet a Fidesz-KDNP jelöltjei szereztek meg.

Körmendi Erzsébet

Cserna Gábort meghatározó fölénnyel választották meg a voksolók Dunaújváros polgármesterének.

Az október 12-én megtartott önkormányzati választás adatai ugyan még nem hivatalosak vagyis nem véglegesek hiszen érkezhet még kifogás, szavazat újraszámolási kérés a helyi választási bizottsághoz. A Nemzeti Választási Iroda internetes honlapján böngészve a következő eredményekre alapozhatunk a dunaújvárosi közgyűlés összetételét illetően, és információnk szerint legfeljebb egy-két helyen billeg a mérleg. Gombos István 52,74 százalékkal, Lőrinczi Konrád 53,07 százalékkal, Cserni Béla 46,78 százalékkal, Gál Roland 45,47 százalékkal, Izsák Máté 42,25 százalékkal, Iván László 40,96 százalékkal, Nagy Zoltánné 45,85 százalékkal, Sztankovics László 40,94 százalékkal, Tóth Kálmán 42,6 százalékkal, Hingyi László 45,66 százalékkal nyerte el körzetében a képviselői mandátumot. Közülük kilencen fideszesek, egyedül Tóth Kálmán ellenzéki (MSZP-DK-Együtt).

Tóth Kálmán az egyedüli ellenzéki választott képviselő

- A becsületes munka meghozza a gyümölcsét. A jelek szerint a körzetemben nem a zászlóra, hanem a jelöltre szavaztak. Van programom, végigjártam a lakókat, ezerkétszáz emberrel beszélgettem, elmondtam a feladatokat, amiket szeretnék megoldani az elkövetkező öt évben becsülettel, velük együtt - mondta lapunk kérdésére válaszolva Tóth Kálmán, aki a szocialisták közül egyedül lehet tagja választott képviselőként továbbra is a közgyűlésnek. Tudja, megtapasztalta, hogy nehéz feladat ellenzékiként képviselni és fejlesztéseket kiharcolni a körzetének, de eddig is tudott együtt dolgozni a fideszesekkel, és reméli, ez a jövőben is így lesz a fejlődésért, azért, hogy a Béke városrész és Újtelep megkapja a méltó törődést.

Kismoni László nagyon sokat dolgozott az elmúlt négy évben

A Technikum nagy meglepetés volt. Iván László (Fidesz-KDNP) nyert Kismoni Lászlóval (MSZP-DK-Együtt) szemben, aki ezért a körzetért dolgozott négy ciklus óta.

Iván László azt mondja: tiszteli az ellenfelét. Szerinte a segítőit is dicséri az eredmény, amit talán annak köszönhet, hogy sokat beszélgetett az emberekkel. Folytatni szeretné, amit elődje tett a Technikumban.

Iván László veszi át a stafétát a Technikum városrészben

Kismoni Lászlót megérintették a történtek. Úgy gondolja, mindig tisztességesen és sokat tett a körzetéért, és az elmúlt négy évben még többet dolgozott, harcolt, mint korábban. Ám ez nem köszön vissza a választási eredményben. Mindössze huszonkilenc szavazaton múlott, és 97 voksot érvénytelennek ítéltek a szavazatszámlálók. Kismoni kérte az MSZP-t, számoltassák újra körzetében a szavazatokat.

Gombos István kapta szám szerint a legtöbb szavazatot

A választás egyik érdekessége, hogy Dunaújváros korábbi polgármestere, dr. Kálmán András képviselőjelöltként indult az 5-ös körzetben. Izsák Máté ellenfeleként nem tudott visszakerülni a közgyűlésbe. Izsák Máté ugyanis 559, Kálmán András pedig 426 szavazatot kapott.

Nagy nyertesek is vannak: Gombos István darabszám szerint (817), Lőrinczi Konrád százalékosan (53,07) kapta a legtöbb szavazatot.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!