Dunaújváros

2014.06.18. 13:30

Vidám és élénk életet él sokak kedves rajztanárja, Tamás Károly

Dunaújváros - Ötven éve végzett diákjainak találkozóján járt a hét végén Tamás Károly , akiről szép emlékeket őriznek.

Pekarek János

Tamás Károly földrajz és rajz szakos tanár úr évtizedekkel fiatalabbakat megszégyenítő fizikai és szellemi kondícióban fogad minket kifogástalanul rendben tartott lakásában, figyelemre méltó festmények, köztük saját régi alkotásai között.

Az egyik képről rögtön egy régi történet jut eszébe, 1953-ból, első kiállításáról. A tihanyi tájkép nagyon megtetszett az akkori Magyar Távirati Iroda szerkesztőjének, aki meg is akarta vásárolni. A tanár úrnak viszont nem akarózott megválni tőle. Végül már a havi fizetése háromszorosát ígérte érte a távirati irodás ember.

Így maradt meg a kollektív emlékezetben, hogy Tamás Károly 834 forintot keresett egy hónap alatt a sztálinvárosi Vasvári Pál Általános Iskolában. De ennek háromszorosáért sem adta oda azt a festményt, amit szeretett.

Szép festmény ez. Szív van benne. Érzés.

Pedig a tanár úr azt mondja, miután leültet minket, hogy:

- Azt se tudom, hogy van szívem!

De ezt természetesen nem érzelmeire, hanem legfontosabb szervére érti: arra a szívre, amely nyolcvanhárom év után még mindig nem adja jelét annak, hogy bármi probléma lenne vele.

Pedig éppenséggel lehetne mivel a tanár úr soha nem kímélte magát. A kalocsai gyermekévek, majd (az akkor még középfokú intézménynek számító) ottani egyházi tanítóképző elvégzése után főiskolát is végzett Budapesten. 1953-ban végzett: képzelhetik...

Első munkahelye volt az akkor még Sztálinvárosnak nevezett iparváros első általános iskolája ahol huszonkilenc évet dolgozott egyhuzamban. Úgy, hogy közben rendszerint két hivatalos másodállása is volt: a Dunakernél és a Vegyesipari Vállalatnál dolgozott kirakatrendezőként és dekoratőrként.1982-től a Gárdonyi iskolában dolgozott főállásban. Onnan is ment nyugdíjba 1991-ben.

Azóta lenne ideje rajzolni, festeni. Tervei is vannak, mondja, sokféle terve. Csak még pihen egy kicsit, mondja, mielőtt hozzákezd: annyit festett, rajzolt fő- és mellékállásaiban, hogy most ez a kis pihenés igazán ráfér... Addig is: készülődik! Most például a Tejútrendszer keletkezéséről, működéséről, történetéről olvas szakmunkákat, mert éppen ez érdekli. Sosem lehet tudni, mi fogja megihletni az embert...

Három gyermeke és öt unokája szépen szétszóródott az országban, a világban. Fia Németországban élt évekig, most Sopronban fogorvos. Egyik lánya Budapesten, a másik Washingtonban él. De nyaranta a Papa lellei nyaralójában találkoznak!

Első képeinek egyikét havi fizetése háromszorosáért vették volna meg




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!