Dunaújváros

2014.07.30. 18:35

Vízi turizmus:még évek kellenek

Dunaújváros - Pintér Zsolt immáron a nyolcadik éve várja a vendégeket az egykori hajóállomás épületegységeiből kialakított szálláson.

Szabó Szabolcs

– Mint a helyi szállásadóknál, itt is a Dunaújvárosban alkalmilag munkát vállaló cégek szakemberei teszik ki a vendégkör nagy részét. Sokan, sok félét gondolnak, álmodnak a dunai vízi turizmusról, ám ez mindig csak gyerekcipőben jár. Nyolc évvel ezelőtt mi közel 10 százalékos piacbővülést jósoltunk a szezonális vízi turizmusnak, sajnos még ez sem jött be, pedig a környező országokban komoly kultúrája van e szabadidős tevékenységnek. Ráadásul ott számos kis és középvállalkozás is épül e szolgáltatásra. Tény az utóbbi hónapokban érezhető némi bővülés, ám ez főként a városi nagyberuházásoknak, építkezéseknek köszönhető. Tavaly csak néztük egymást, mint a sül hal a tányérban, mert alig akadt vendég – mondja Pintér Zsolt, a Szalki-szigeti egykori hajóállomás épületegységeiből kialakított vendégház tulajdonos-üzemeltetője.

Pintér Zsolt, vállalkozó. Fotó: Ónodi Zoltán

A vállalkozó szerint hosszú évek következetes munkája szükséges ahhoz, hogy állandó vendégkör épüljön ki a helyi vízi turizmus köré. Emelett fontos lenne, hogy a nyári időszakban több rendezvény is szerepeljen a városi műsornaptárban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!