EFOTT

2012.06.19. 14:32

EFOTT: Megkezdődött a visszaszámlálás

Velence - Már számolják a napokat az idei EFOTT rendezői és látogatói, hiszen július 3-tól 8-ig a tóparti városba költözik sok ezer fiatal. Az esemény a zene, a színház és a sport jegyében szerveződik.

Fejér Megyei Hírlap

Az Egytemistál és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának helyszíne a velencei északi strandon, a vízi várnál lesz. A szervezőktől újabb híreket kaptunk a fellépők felől. Péterfy Bori énekesnő kisfia születése után most veti bele magát újra a fesztiválok világába, az EFOTT-ot olyan különleges programlehetőségnek tartja, amit sosem hagyna ki.

A Quimbyt többezres közönsége évek óta alig engedi le a színpadról. A zenekar ismét nagy bulival készül, ám a tervek szerint a jellegzetes katartikus quimbys hangzás mellett megújult színpadképet is hoznak magukkal Velencére, akárcsak a Vad Fruttik zenekar tagjai, akik több méteres fényoszlopokkal osztoznak majd a színpadon.

 

 

- Nagyon várom már az EFOTT-ot, lévén, hogy a közönség egészen speciális. Mindig nagy élmény egyetemisták előtt fellépni. Érdekes látni, hogyan változnak a fiatalok. Ami a koncertet illeti, tervezzük, hogy új számokat is viszünk Velencére - árulta el Péterfy Bori.

A Quimby elsősorban örökzöld dalokkal érkezik majd július 7-én Velencére, ám a tavaszi fellépések során olyan újításokat is teszteltek, amelyek frissítik a színpadi látványt.
 
- Mindenképpen szeretnénk, ha többlet-tartalommal tudnánk megtölteni EFOTT-os fellépésünket. Azt akarjuk, hogy Velencén a színpadi látvány több legyen, mint egy átlagos fesztiválos koncerten. A tavaszi fellépéseinken próbálgattuk lehetőségeinket, a tervek már kezdenek összeállni a fejünkben - mondta Kiss Tibor, a Quimby gitáros-énekese, és hozzátette: vendégzenészeket is terveznek hívni Velencére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!