Ország-világ

2020.12.09. 05:40

Újramérték a világ legmagasabb hegycsúcsát, magasabb, mint volt

Hatodszor mérték le és megint kicsit magasabb lett. Van rá magyarázat...

Forrás: Shutterstock

Újramérték a világ legmagasabb hegycsúcsát, 8848,86 méter a Mount Everest (Csomolungma) – olvasható a keddi közös kínai–nepáli közleményben.

A közösen elfogadott érték a két ország által végrehajtott méréseken alapul.

A Himalájában álló Everest eddig elfogadott magassága 8848 méter volt, ezt indiai kutatók mérték az 1950-es években, az azóta végzett mérések azonban mindig más eredményre jutottak.

Az új hivatalos magassági érték nemcsak a pontosabb módszerek révén változhatott, hanem valóban nőhetett a hegy többek között a kőzetlemezek elmozdulása miatt, valamint a 2015-ös erős földrengés következtében is, amely a Himalája hegyeinek magasságváltozását idézhette elő, de a globális felmelegedés miatti hóolvadás is csökkenthette a hótakaró vastagságát – mondta el a DPA-nak Christian Gerlach, a Bajor Tudományegyetem földtudósa és glaciológusa – írja a Ripost.

Mindkét ország kutatói megmászták a csúcsot, a nepáliak 2019-ben voltak fent, amikor az úgynevezett halálzónában az amatőr mászók forgalmi dugót okoztak. A kínaiak idén, a világjárvány évében mentek fel, médiahírek szerint az övék volt az egyetlen csapat odafent ebben az évben.

Fotó: Shutterstock

A kínai kutatók májusban először végeztek nagy pontosságú légi gravitációs méréseket az Everest magasságának megállapításához. A mérés centiméteres pontossággal bocsátotta rendelkezésre a világ legmagasabb hegycsúcsa és a környező régió geoid felületének adatait. Elvégezték a régió légi távérzékelési mérését is, amely deciméteres pontosságú háromdimenziós eredményeket biztosított a régió topográfiájához.

A Kínai Népköztársaság megalakulása óta hatszor mérték már meg az Everest magasságát és végeztek tudományos kutatást párhuzamosan,

és kétszer adták ki a magassági adatokat: 1975-ben 8848,13 métert, 2005-ben 8844,43 métert mértek. Emellett 2005-ben 3,5 méteres hóréteget mértek a hegytetőn, továbbá 1 méter vastagságú ismeretlen anyagot a kőszikla és a hó között, valószínűleg hó és kavics keverékét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!