A pálya egy harctér

- Nem mindig van úgy, hogy én számítok a legrangosabb focistának. Amikor szintén a művészválogatottal Moszkvában szerepeltünk, akkor ott találkoztunk a korábbi csapattársammal, Carles Puyollal, az FC Barcelona egykori csapatkapitányával. akit a világ egyik legjobb hátvédjeként tartottak számon, és a spanyol labdarúgó-válogatottnak is állandó tagja volt. Valamint Zvonimir Bobannal, aki pályafutása jelentős részét az AC Milan csapatánál töltötte, 2016-ban pedig őt választották meg a FIFA egyik főtitkár-helyettesének. Ők azért nálam egy kicsit magasabb színvonalat képviseltek...

Amikor Puyol tizenhét évesen odakerült hozzánk a Barcelona B csapatába, nem gondoltuk, hogy ilyen csodálatos karriert fut majd be, de így utólag büszke vagyok rá, és tényleg fantasztikus volt, amit a Barcelonában teljesített - kezdte Vincze Ottó, aki arról is beszélt, hogy a művész-válogatotthoz is szeret jönni. Lehet rajtuk látni, hogy bár közülük a saját maga területén mindenki a legmagasabb szinteket ostromolja, de amikor bejönnek az öltözőbe, akkor egyszerű srácokká válnak. Amikor pedig kifutnak a terembe, ahol pattog a labda, azt nagyon élvezik.

- Hogy tisztelnek engem, és azt akarják, én legyek a megmondó?! Köszönöm nekik. Nyilván, ha a focit nézzük, azok között vagyok, akik talán a leghosszabb ideig és a legmagasabb szinten gyakorolták ezt a sportot, és a legtöbbet érték el. Persze remélem, azért is tisztelnek, ahogy emberileg állok hozzájuk. Fantasztikus társaság, és engem is motiválnak.

Köszönöm nekik az együttműködést! A vereségekből is tanulunk, ezért szép a foci, hogy amikor már azt gondolod, fönt vagy, na majd akkor kell újra alulról építkezni. Nem baj ez sem. Kapjuk ezeket a kis pofonokat, amiktől ilyenkor picit rosszabb a kedv az öltözőben, de ilyenkor jövök én, és azt mondom: Uraim! Ez is benne van, egyszer így, egyszer úgy! és lassan újra feldobódik a hangulat.

Vincze Ottó (középen) a dunaújvárosi kupára is szívesen jött, amit azért vállalt el, hogy jól érezze magát
Fotó: Zsedrovits Enikő

A CSALÁD ÉS A FOCI

- Azt mondod, hogy nekem kerek a világ? Általában ehhez hasonló derűs, mosolygós a stílusom. Élvezem az életemet, csodálatos családom van. A két gyönyörű fiam közül az egyik már tizenhat, a kisebbik másfél éves. Mellettük már nekem is nehéz a sok különféle elfoglaltság, nem adom oda magamat mindenfelé azért, hogy ne velük legyek, hanem máshol. Viszont amit elvállalok, mint a dunaújvárosi szereplést is, azt csak azért teszem, hogy jól érezzem magam.

Nekem mindig a foci volt az életem és a szenvedélyem. Ebben édesapáméknak és a testvéremnek köszönhettem a legtöbbet. Velük együtt erősek vagyunk mi, a Vinczék. Van elképzelésem arról, hogy milyen ember szeretnék lenni. Az alapelveket otthonról hoztam, amit kaptam és láttam a szüleinktől. Ezt szeretném továbbadni én is a fiaimnak. A pályán nyilván más vagyok, hiszen ott átszellemültnek fogsz látni. Az ugyanis olyan fajta színpad , ahol úgy kell tenned a dolgodat. Van egy ellenfeled, aki el akarja venni a sikeredet és az érdemeket. A pálya egy "harctér".

ELHIVATOTTAN

- A foci miatt is boldog vagyok. Ez egy olyan mélyen lévő szenvedély, ami nem múlik el, csak akkor, ha majd egyszer a föld alá kerülök. Remélem, lesz még módom tenni a magyar fociért, mert ez a szívügyem. Aki ebben egyszer benne élt, az nagyon nehezen jön ki belőle. Én pedig nagyon elszánt vagyok. Egy éve még a győri akadémia igazgatója voltam, majd jött egy fordulat, aminek köszönhetően úgymond vonalon kívülre kerültem. Ilyen az élet: egyszer fent, egyszer lent. Amennyiben az ember tudja, hogy milyen utat jár, akkor ezzel nincs gond, hiszen az egyensúlynak mindig vissza kell billennie.

Az sem lehet, hogy mindig csak jó dolog történjen az emberrel. Nyilván azt szeretnénk, de mégsem így van! És, ha tudunk tanulni abból az időszakból, amikor nem volt annyira jó nekünk, az újabb feladatok előtt majd tudunk a tapasztalatainkból meríteni. Így állok hozzá, és a gyerekeknek is mindig ezt mondom. A profi futballistává válás és az azon a szinten való megmaradás rengeteg mindennel jár. Belső motivációval, hozzáállással, munkával, sőt pluszmunkával és persze ehhez további energiabefektetéssel. Ha ezt nem tanítjuk meg nekik, akkor honnét tudnák, hogy mit kell tenniük?!

FUTBALLISTA APUKAKÉNT

- Nem vagyok igazi futballista apuka, akinél kötelező a gyereknek is azzá válni. Ebben a helyzetben az egyik oldalról apukának, a másikról pedig barátnak számítom magamat. A nagyfiam, Ádám tizenhat éves, már négy-ötéves korától kezdve focizik. Nem ügyetlen, ballábas és jó vére van, a hozzáállása is kiváló. Azt mondtam neki, ha bármiben tudok segíteni, együttműködni, vagy szüksége van rám, én itt vagyok és támogatom.

Ezt a kicsi Boldizsárnak is felajánlom majd. Ő még csak másfél éves, ezért bőven előtte van ezeknek a dolgoknak. Azonban az a legfontosabb, hogy csak a jó utat járják és boldognak lássam őket, nekem ez számít. Tehetséges játékos egyébként bőven ma Magyarországon. A nagyfiam még nem érkezett meg, a pályafutása még jó pár év múlva kezdődik el. Az egész odáig, csak egy illúzió.