Az apró jégkristályok

2017. február 13., 05:55 szerző: Szente Tünde
komment
Glória egy időre kiábrándult a mirelit készítményekből, amiben szerepet játszott az is, hogy a nyers húsokkal és zöldségekkel megrakott fagyasztóládában egy szép nyári napon, egymásra olvadt minden, mire észrevette, hogy tönkrement a berendezés.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az ökológiai lábnyomának csökkentésére is azt javasolták, hogy mellőzze a mirelitféleségeket, legfőképpen a távoli országokból származó készítményeket, például a gyorsfagyasztott tengeri halakat. Nem is értette, hogy az élelmiszer-áruházak megszámlálhatatlan mennyiségű fagyasztott termékeit kik vásárolják meg, amikor a friss húsok és zöldségek fogyasztását ajánlják lépten-nyomon.

Mégis akadt néhány cikk, amihez ragaszkodott, ilyen volt a mirelit sült krumpli, a franciasaláta-alap és a spenót, persze, fagyasztva. Egyszer elcsábult egy mirelit erdei gyümölcsválogatásra, s abból főzött dzsemet, aminek a színe oly élénk maradt, hogy gyanakodni kezdett. Arra, gondolt, hogy valamivel kezelték, amitől más lett, mint a friss gyümölcsök főzete. Aztán megbizonyosodhatott az ellenkezőjéről, amikor a fagyok beálltával leolvasztotta a fiókos fagyasztó szekrényét, s a kipakolásnál kezébe akadtak a nyár folyamán bedobozolt piros gyümölcsök, s úgy döntött, készít belőlük finom dzsem-mixet, és lám, azok is jobban megtartották csodás színüket, mint a friss gyümölcsből befőzöttek.

Nénikéjének, Piroskának a karácsonyról megmaradt méteres kalácsán sem lehetett észrevenni, amikor január derekán elővette a fagyasztóból a névnapi ebédhez, hogy hetekig állt bent. Állagában és ízében vetekedett a frissel. Nem véletlen, hogy idehaza is elterjedtek a helyben sütött mirelit pékáruk, amelynek választékából a kakaós tekercs és a tejszínes krémsajttal töltött párnácska volt a kedvence.

Amikor, pedig a bolt előtt összefutott Dénessel - akiről köztudott, hogy az egészséges táplálkozás elkötelezettje -, elmesélte, hogy célirányosan egy bizonyos mirelit áruért tér rendszeresen vissza, ezek után újból kedvet érzett Glória a fagyasztott termékekhez.

Lehet, hogy drágábbak, mégis több minden szól mellettük. A gyorsfagyasztott áruknál nincs tisztítási veszteség és általában az elkészítésük is rövidebb időt vesz igénybe. A minőségi nyersanyagoknál, a hűtőlánc megfelelő biztosításánál, a szakszerű felengedésnél és felhasználásnál a gyorsfagyasztás egészen jól megőrzi az eredeti nyersanyagok és feldolgozott élelmiszerek tápértékét, ízét, zamatát és vitamintartalmát.

A gyorsfagyasztás lényege a zöldségeknél néhány perces, a húsoknál néhány órás sokkolás-szerű fagyasztás, aminek következtében az élelmiszereket alkotó nagymennyiségű víz apró jégkristályok formájában fagy meg. Az így gyorsfagyasztott termékben a felengedéskor nem roncsolódik a sejtfal. A gyorsfagyasztás tartósítószer-mentes eljárás, ennek során semmilyen adalékanyag nem kerül a tiszta alapanyaghoz. A félkész ételekből, az utóbbi években kibővült választékú készre főzött, sütött ételekből gyorsan ebéd, vacsora, sőt, reggeli készíthető. Ezért döntött úgy Glória, hogy tőle telhetően módosít a hazai statisztikán, amely szerint más nemzetekhez képest, kevesebbet fogyasztunk gyorsfagyasztott élelmiszerekből.

Szente Tünde

2017. február 13., 05:55 szerző: Szente Tünde

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...