Életmód

2017.02.19. 12:45

Sokan már nem is tudják, milyen mobil nélkül élni

Magyarországon minden második embernek mobilnetes okostelefonja van, Vas megyében kiemelkedő, 71 százalék ez az arány. De az is kiderült, hogy a nők húsz százaléka naponta négy óránál is többet mobilozik.

Vas Népe

A felnőtt lakosságnak alig több mint tíz százalékát teszik ki azok, akiknek nincs mobiltelefonjuk, és minden második ember mobilnetes okostelefont használ - derült ki az egyik elektronikai áruház januári felméréséből. Utóbbiak aránya Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében a legmagasabb, Hevesben pedig a legalacsonyabb. A mobilunkat szinte mindenhova magunkkal visszük, tízből négy ember még lefekvéskor, az ágyban is a telefonját nyomkodja. Mindezek ellenére a magyarok harmada kisebb-nagyobb mértékben, de egyetért azzal, hogy alapvetően nem is lenne szüksége okostelefonra.

Egy felmérés szerint a magyar nők közel húsz százaléka naponta négy óránál is többet használja a mobiltelefonját
Illusztráció: VN-Archív

KIS MAGYAR MOBILHELYZET

A 18 év feletti magyar lakosság felének mobilinternetes, ötödének netkapcsolat nélküli okostelefonja, harminc százalék sima mobilkészülékkel rendelkezik, míg 13 százaléknak egyáltalán nincs mobiltelefonja. A mobilnetes telefonok a 20 és 29 év között fiatalok körében a legelterjedtebbek, ennek a korosztálynak több mint kétharmada ilyen készüléket használ.

A felmérésből kiderült, hogy a megyék közt jelentős eltérés mutatkozik e téren. A legtöbb mobilinternetes okostelefon Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében található, utóbbiban jóval az országos átlag feletti, 71 százalék az arányuk.

A legtöbb magyar körülbelül az ötödik telefonját használja, de csaknem tíz százalék azoknak az aránya, akik legalább a tizedik készüléknél járnak. Mindössze a lakosság 3,5 százaléka mondta, hogy a huszadiknál is több mobilját fogyasztja. Az is kiderült, hogy a vasiak inkább az operációs rendszer típusára és a kamera minőségére figyelnek vásárláskor.

LE SEM TUDJUK TENNI?

A magyarok 15 százaléka saját bevallása szerint naponta több mint négy órát használja a mobilját, a telefonálástól kezdve a zenehallgatáson át a csetelésig. Ez az arány még magasabb, csaknem húsz százalék a nők körében. Míg a legtöbbet mobilozó megyék Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna, addig Vas megyében a többség naponta két-három órát használja a telefonját. Az ágyban lefekvéskor vagy ébredés után a magyarok nyolcvan százaléka nézegeti a mobilját, minden harmadik ember pedig a vécére is magával viszi a készülékét. Emellett minden második emberre jellemző, hogy munka és evés közben is mobilozik, de sajnos magas (15 százalék) azok aránya is, akik vezetés közben is telefonálnak vagy üzenetet írnak.

A felnőttek harmadának saját bevallása szerint igazából nem is lenne szüksége okostelefonra, ugyanakkor a nők hatvan, a férfiak csaknem ötven százaléka is azt vallja, hogy a mobiltelefonja nélkül már el sem tudná képzelni az életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!