Életmód

2014.06.22. 16:40

Mi is az ösztrogén túlsúly?

Manapság egyre többet emlegetik a médiában, hogy baj van az emberek hormonjaival. Lassan a leggyakoribb betegségek, mint a szív és érrendszeri, a rák, a légúti betegségek közé sorolhatjuk a hormonrendszeri egyensúlytalanságokat is.

Porteleki Mária

Saját tapasztalatom alapján is elmondhatom, hogy nap mint nap találkozom a pajzsmirigy, a mellékvese, az agyalapi mirigy, a hasnyálmirigy és a nemi mirigyek működésének zavarával. Most, az egyre ijesztőbb méreteket öltő nemi hormonproblémákról szeretnék megosztani pár gondolatot a Kedves Olvasóval.

Porteleki Mária természetgyógyász. Fotó: Ady Géza

Sok fiatal hölgy keres meg azzal a panasszal, hogy évek óta nem esik teherbe, és az orvosi segítség sem hoz eredményt, pedig szervi elváltozást többnyire nem találnak, ami kizárná a teherbe esést. Sajnos nagyon sok esetben a lombikprogramok sem hozzák meg a várva várt eredményt.

A biorezonanciás állapotfelmérések után a legtöbb esetben kirajzolódik, hogy mi is állhat a probléma hátterében. Természetesen összetett dolgokról van szó, hiszen nagyon bonyolult, finoman hangolt az emberi szervezet, mégis két területet emelnék ki.

Az esetek többségénél hormonális egyensúlytalanságot találok! Azonnal felmerül a kérdés, hogy miért.

A nők nagy többsége hosszú éveken át fogamzásgátló tablettát szed, ami leblokkolja a saját finoman beállított hormonháztartását. A fogamzásgátló tabletta abbahagyása után nehezen vagy egyáltalán nem áll vissza a normál hormonműködés.

Egyre több hölgynél alakul ki ösztrogén túlsúly!

Erről a női hormonról fontos tudni, hogy a ciklus első felében, a petesejt érésében játszik fő szerepet. Az ovuláció (az érett pete kiszabadulása) után a progeszteron nevű hormon veszi át az irányítást, és segíti a megtermékenyített petesejt beágyazódását. Ha e két hormon aránya nem megfelelő, nem jön létre a terhesség.

Mitől kerül túlsúlyba az ösztrogén? Fogamzásgátló tabletták, lombik programok, nem tisztított, hormontartalmú víz, ösztrogénhatású növények, pl. szója, cickafark, ételekben található vegyszerek, melyek a szervezetünkbe jutva az ösztrogénhez hasonló hatást fejtenek ki. Ilyen a dioxin is, ami húskészítményekben, tejben és tejtermékekben fordulhat elő.

A feladatunk, hogy az ösztrogén és a progeszteron megfelelő arányát megteremtsük, illetve az agyalapi mirigy," a vezér" irányító szerepét kiegyensúlyozzuk.

A másik gyakori ok a baba elmaradásában lelki eredetű.

Hihetetlenül hangzik, hogy valaki évekig küzd, jár orvostól-orvosig, hogy babája szülessen, majd a biorezonanciás vizsgálat és a beszélgetések során kiderül, hogy a tudatalattija nem akarja a terhességet.

Ilyenkor elkezdünk nyomozni, hogy mi állhat a háttérben. Őt nem akarták a szülei? Rossz volt a kapcsolata az anyukájával? Rendben vannak-e a párkapcsolatban a női-férfi szerepek? Csak az elvárások miatt akar szülni, de belül egyáltalán nem kívánja a gyermek terhét? Fél a fájdalomtól? Stb. Ilyen esetben lélekgyógyász segítségét is érdemes kérni. (kineziológus, családállítás stb.)

Hangsúlyozom, hogy a problémák összefüggnek. A lelki egyensúlytalanság (még ha nincs is tudatában valaki) hormonális egyensúlytalanságot hoz létre, ami szervi megbetegedésekhez vezet. S ha már ösztrogén túlsúlyról esett szó, had hívjam fel a figyelmüket a következő összefüggésekre.

Mindannyian tudjuk, hogy nagyon sok és egyre több a mellrák, az endometriózis, a méh mióma, a petefészek ciszta, a prosztata rák stb. Tudományosan bizonyított, hogy mindegyik mögött ott van a hormonháztartás felborulása, pontosabban a magas ösztrogénszint. Ez a hormon sejtszaporító hatású, tehát vigyázni kell, hogy ne kerüljön túlsúlyba.

A nemi hormonok egyensúlytalansága nem csak a nőket érinti, hanem ugyanúgy a férfiakat is. Az előzőekben említett hormontartalmú ételek, víz, vegyszerek, gyógyszerek az ő szervezetüket sem kíméli. A férfiakban felborul a férfi és a női hormonok aránya, amelynek látható jelei az úszógumi jellegű hasi hízás, a mellek megnövekedése.

Döbbenetesen csökken az egészséges hímivarsejtek száma, és egyre fiatalabbaknál jelentkeznek prosztata problémák.

Hogy mit tehetünk ellene?

Kerüljük a bolti, élelmiszeripar által feldolgozott ételeket,a bennük található vegyszereket, adalékanyagokat.

Kerüljük a cukros, vegyszeres üdítőket, ha lehet akkor igyunk tisztított vizet.

Kerüljünk minden mesterséges, vegyi úton előállított terméket, gyógyszert.

Próbáljunk meg minél természetesebben a természetben élni.

Természetes növényi hatóanyagokkal, teákkal, illetve biorezonanciás kezeléssel javíthatunk a felbillent hormonrendszerünk állapotán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!