Életmód

2016.04.10. 12:42

Mindennapi anyaság: zombi-állapot

A gyereknevelésben vannak mérföldkövek, amikor a baba megtanul megfordulni, kúszni, mászni, vagy kimondja az első szót.

Jobbné Vinczellér Anita

Mikor gyereket vállalunk, nem tudjuk, valójában mire is vállalkozunk. Meggyőződésem, hogy erre a szerepre nem lehet felkészülni. A gyerek születésével minden megváltozik, és a gyermek a megszületéssel elkezdi a saját útját, életét élni. Először csak a mamához megy aludni, aztán oviba, iskolába, lassan felnő és saját családja lesz. Az elválás első lépését, a mamánál alvást nehézen viseltem. A férjemmel bálba mentünk, először mióta megszületett Lilien. Úgy gondoltam, hogy mivel már elmúlt egy éves, készen áll arra, hogy a mamánál aludjon, de arra nem gondoltam, hogy nekem sokkal nehezebb lesz. Az esti kis rituálénk részeként mindig olvastam neki mesét, majd megszoptattam, és az ágyban fekve elénekeltem neki egy altatódalt. Ezt a feladatot át kell adnom, ha csak egy estére is. Az én nyugalmam miatt anyukámhoz vittük Lilient, és mikor megérkeztünk, gondoltam megszoptatom, hogy ne maradjon ki a megszokott programból, de ellökött magától. Nem kellettem. Mindent lépésről lépésre elmagyaráztam, mit szeret enni, miben alszik, hogy alszik, szó szerint mindent.

Könnyes búcsút vettünk, én legalább százszor, de Lilien nem törődött velem, örült, hogy a mamánál van, és ő most itt is alszik. Kiléptünk az ajtón, és innentől kezdve a telefonom a testem része lett. Fogtam a kezemben, hogy ha mennem kell, azonnal tudjak indulni, mert az én gyerekem csak velem tud aludni, kizárt, hogy ez mással is sikerülhet. Biztos voltam benne, hogy hamarosan megcsörren, de semmi se történt. Anyukám érezte az aggodalmam, így időnként küldött egy üzenetet, hogy mi történik. Minden a legnagyobb rendben zajlott, imádnivaló volt, a mama kezében gyorsan el is aludt. A hír hallatán minden aggodalmam elszállt, a telefon is a helyére került és megtudtam, hogy nélkülem is van élet. Ez felszabadított, sikerült kicsit kikapcsolódni, de azt azért már nagyon vártam, hogy reggel újra együtt legyünk, hárman.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!