Életmód

2015.08.30. 08:44

Röpke ötszáz év

Hosszú évek során, lépésről lépésre haladva tanulja Daniella a környezettudatos magatartást.

Szente Tünde

A polikondenzációs műanyagokból vette az első leckéket. Barátainál látta először a tapossa laposra módszert, aminek alkalmazását jó esetben a ne ijedjetek meg, taposok felvezetés előz meg, a művelet éktelen hangja miatt. Csatlakozott a Felelős Gasztrohős kezdeményezéséhez, amelynek célja a polietilén tereftalát palackok vásárlásának visszaszorítása. A Műanyag Palack Böjt kezdeményezői azzal érvelnek, hogy a PET ötszáz év alatt bomlik le, viszont darabjaira esik szét, így mindenhová eljut, az állatok gyomrába, az édesvizeinkbe és a talajba egyaránt.

Daniella látványos sikereket tudhat maga mögött a komposztálás terén. Nagyfia biztatására a kert egyik sarkában, távol a szomszédoktól, falécekből állították össze a gyűjtőt, s abba rakásolják a kerti és konyhai szerves hulladékot kevéske földdel, és még annyi a dolguk vele, hogy rendszeresen gondoskodjanak nedvesen tartásáról. Semmi mész, semmi egyéb bonyodalom, néhány hónap alatt a szorgalmas giliszták, mikro-lények átdolgozzák az anyagot. Az így képződő humusszal javítja a kertet, bolondítja meg a növénykéit. Kisfia akkor vette komolyan a konyhai zöldség-, gyümölcs hulladék külön történő gyűjtését, amikor legutóbb együtt bontották szét a kupacot. El volt ragadtatva a végeredménytől, és az ezernyi kukactól, amiket horgászat előtt már nem szükséges a boltban vásárolnia, mivel otthon szépen terem .

Egykoron falun nem járt a kukásautó, nem volt szükség szelektív hulladékgyűjtésre. Az ételmaradékot a jószág, a házi állatok, a kutyák és a macskák, a dinnyehéjat a disznók, a kerti hulladékot a baromfik takarították el. Kukoricaszárral gyújtottak be, nem keletkezett annyi hulladék, mint most, és ami mégis, az hasznosult. Nagyapáink, amit találtak, összeszedték, mondván, jó lesz az még valamire . És még azt állítják, hogy az asszonyokba kódolt program a gyűjtögetés! Kenyeret pedig Isten ellen való véteknek számított kidobni.

Ma pedig mi történik? A városi élet, de még a falusi is, irdatlan mennyiségű szemetet termel. Daniella úgy érzi, hogy bőven van mit tanulnia, és nem érti, hogy az alapfogásokat a körülötte élők miért nem sajátították már el. Mikor minden erről szól, okítanak lépten-nyomon bennünket.

A használt olajat leadja a benzin-kútnál, ritkán tűzrakásnál gyújtósnak használja. Azt is hallotta, hogy a rózsák alá öntve, javítja a talaj szerkezetét. Hát, ez nem biztos, hogy jó ötlet. A boltok polcairól az üvegben tárolt élelmiszereket veszi le, mert a betétek a befőzések kellékei. A veszélyes hulladékoktól gyógyszerektől, elemektől, vegyszerektől előírásszerűen szabadul meg, azokkal feleslegesen nem terheli környezetét. A vegytisztító szereket minimalizálta, visszaállt az évszázadok alatt nagyanyáinknál jól bevált ecetes, szódabikarbónás, citromsavas alapanyagokra, levendulás-zsályás illatosítókra.

Daniella azt már elméletileg jelesre tudja, nem mindegy, hogyan él azon a Föld nevű bolygón, ahol porból vagyunk, porrá leszünk akárhogy is vesszük, a polietilén hulladékrészecskék között. A gyakorlatban vannak némi hiányosságai, de ezzel sajnos, nincs egyedül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!