Szürmodern nem-helyek

Megvilágosodott, miért vágyódik el, miért keresi a helyét másutt, mint ahol él. Hiszen, ha igaza van az előadónak, és Marc Augé francia etnológus és antropológus összefüggései mentén jól közelíti a problémák okát, akkor a város, a ráerőltetett és mesterséges identitásai miatt élhetetlen: bűnös város.Vagy mégsem? Lehet, hogy a felismerés részben félreértéseken alapul, vagy újabb félreértéseket szül? Hogy ezt kiderítse, Jusztina kezébe vette a „Nem-helyek – Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába” művet.Mindazok az intézmények, amelyeket a társadalmi lét megértéséhez figyelembe kell vennünk (bérmunka, vállalatok, sportesemények, média stb.), minden kontinensen fokozatosan egyre nagyobb szerephez jutnak – írja Augé. Amikor buldózerrel tarolnak le egy területet, a fiatalok a városba költöznek, vagy amikor máshonnan érkezők telepednek le, akkor a térhez legszorosabban kötődő értelemben a terület nyomaival az identitás nyomai is eltöröltetnek a föld felszínéről.

Augé feltételezi, hogy a szürmodernitás nem-helyeket teremt. Egy világ, ahol klinikán születünk és kórházban halunk meg, ahol fényűző vagy embertelen formát öltve, de szaporodnak a tranzitpontok, az átmeneti szállások (szállodaláncok, menekülttáborok, bádogvárosok), ahol sűrűn szőtt közlekedési hálózatok jönnek létre, és ahol a bevásárlóközpontokhoz, bankjegykiadó és egyéb automatákhoz szokott ember némán fonódik össze a kereskedelemmel, egy ilyen világ magányos individualizmusra, mulandóságra, időszakosságra és tűnékenységre van ítélve.Számos utazási prospektus az utazni vágyónak már előre érdeklődő, szemlélődő arcokat mutat, magányosan vagy csoportban, amelyek a határtalan óceánt, a havasok hegyláncait vagy a felhőkarcolókkal teletűzdelt város látképének horizontját fürkészik. Az utazó tere tehát ebben az értelemben a nem-hely archeotípusa. Ez a világ az egyéni tudatokra a magány újfajta tapasztalatait és próbatételét kényszeríti, s ez a nem-helyek megjelenésével és sokasodásával áll közvetlen összefüggésben. Az ember egyszerre mindenhol és sehol sem érzi otthon magát.

A szürmodernitás nem-helyeibe belépünk, amikor autópályán haladunk, amikor a szupermarketben vásárolunk, vagy a metrón közlekedünk. Egyes helyek csak a rájuk vonatkozó szavak által léteznek, tehát ebben az értelemben nem-helyek vagy képzeletbeli helyek. Már nem kell keresztülmennünk a városokon, fontos helyeket csak táblák jelzik. Az utazót tehát bizonyos értelemben megkímélik attól, hogy megálljon és körülnézzen. A táj távolban marad, természeti és építészeti értékei csak ürügyül szolgálnak a feltüntetett szöveg számára, amelyet időnként sematikus rajz egészít ki akkor, amikor nyilvánvaló, hogy az utazónak nincs is lehetősége a figyelmébe ajánlott nevezetességeket megtekinteni, és így csak az a tudat okozhat neki örömöt, hogy a nevezetesség a közelben van.

Jusztinát a könyv elolvasása után aggodalommal töltötte el annak felismerése, hogy a földhöz kötődő bizonyosságok mennyire viszonylagosak, s hogy élete mennyi nem-helyhez kötődik, bocsánat, nem-kötődik.