Fizikai aktivitás

2019.02.08. 10:03

Már napi egy óra mozgás évekkel hosszabbíthatja meg a nők életét

Hiánypótló kutatást végeztek a Maastricht-i Egyetem Egészségügyi Központjában: kifejezetten a hölgyekre koncentrálva kutatták, hogy milyen hatással van a rendszeres fizikai aktivitás a várható élettartamra. Eddig ugyanis vagy mindkét nem tagjaira, vagy kizárólag a férfiakra koncentráltak a kutatók.

Forrás: Shutterstock

Matuzsálemi korra számíthatnak azok a nők, akik nem hagynak fel a testmozgással, és naponta átlagosan hatvan percen keresztül aktívak – ez derül ki egy friss kutatásból, melyről a brit Independent című lap számolt be.

A cikk tartalmát összegző csalad.hu írása szerint a kutatóknak összesen 120 ezer férfi és nő egészségi állapotáról, mozgási szokásairól állt rendelkezésére feldolgozható adat, 1986-tól kezdve. Azért volt szükség egy viszonylag régen kezdett kutatás során gyűjtött információk feldolgozására, hogy könnyebben megállapítható legyen a 90 esztendős kor elérése vagy meghaladása még a kutatók aktív időszakában. Így is mindössze kevesebb mint tízezer ember aktáját tudták felhasználni, ugyanis a 120 ezer résztvevőből 4161 férfi és 3646 nő volt az adatfelvétel kezdetekor 68-70 év közötti.

Fotó: Shutterstock

 

A cikk felhívja rá a figyelmet, hogy a kutatók hangsúlyozták:

fizikai aktivitás alatt nem elsősorban a rendszeres sportot, mondjuk futást várták el 70-80 éves emberektől, hanem ebbe a kategóriába sorolták a kutyasétáltatást, a kertészkedést, a kerékpározást és a fizikai munkáit is.

A férfiakat és nőket két jól elkülönülő kategóriába sorolták, majd külön csoportosították őket 30 percnél kevesebb, 30-60 perc közötti, 60-90 perc közötti és 90 percnél többet mozgó kategóriákra. Ezután azt vizsgálták, hogy az alanyok elérték-e a 90 esztendős kort.

Fotó: Shutterstock

Felidézek: az eredmények alapján a vizsgált személyek majdnem húsz (!) százaléka élt meg ilyen szép kort: a 7807 emberből 944 hölgy és 433 férfi. A kutatás legfontosabb megállapítása azonban mégiscsak az, hogy

azok a hölgyek, akik naponta 30-60 perc időt fordítottak mozgásra, jóval (21 százalékkal) nagyobb eséllyel élték meg 90. születésnapjukat azokhoz képest, akik jóval kevesebb, vagy több időt töltöttek fizikai aktivitással.

A férfiaknál 39 százalékkal növelte az esélyeket a másfél órás aktivitás.

A kutatók kiterjedt tanulmányukban, amelyben az érintettek étkezési és italozási szokásait is vizsgálták, így testsúlyukat is elemezték, arra is felhívták a figyelmet, hogy a hosszú élethez nem elegendő pusztán a testmozgás, nagyon fontos szerepe van a mértékletes alkoholfogyasztási szokásoknak és a dohányzás mellőzésének is.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!