Előszállás

2015.05.20. 20:02

A előszállási közösség díszpolgárai

Előszállás - A képviselő-testület 2000-ben alapította a díszpolgári címet, s még abban az évben át is adta az elsőt. Eddig tizenhatan kapták meg, s a Hagyományőrző Szállás-napok legrangosabb pillanatává vált átadása.

Rankasz Brigitta

Az idén a képviselő-testület a település lakóinak javaslatára dr. Baráth Miklós Lászlónak és Horváth Józsefnek ítélte oda a díjat. Mindketten sokat tettek az ott élőkért, az élet más-más területein segítettek. A település fejlődéséért és helyi közösségért végzett kiemelkedő tevékenységükért kapták a rangos elismerést.

Horváth József hét gyermekes családban nőtt fel, már fiatalon megtanulta, hogy csak kitartó munkával juthat előre.1984-ben megalapította önálló vállalkozását, ami jelenleg tizenhét főt foglalkoztat. 1996 óta a Dunaújvárosi Ipartestület elnöke, társadalmi megbízatásban, érdekképviseleti feladatokat lát el. A Megyei Mestervizsga Bizottság elnökeként is tevékenykedik, szakmai tapasztalatát kollégái nagyra értékelik és elismerik.

Horváth József feleségével, Horvátné Klárikával vette át az Előszállás Díszpolgára címet,dr. Baráth Miklós László pedig már mint perkátai, de a faluba még sűrűn visszajáró.Mindketten sokat tettek a településért,az ott élő emberekért

Lokálpatrióta, sok társadalmi munkát végez cége, a Macska híd újjáépítésében is oroszlánrészt vállalt. A falusiak szeretik, tisztelik, bármikor szívesen segít, ha bárkinek gondja van. Mindig ráér, ha meg kell hallgatnia egy-egy barátot, ismerőst, pedig munkája akad bőven. Hamarosan 60. születésnapját és 30 éves vállalkozói jubileumát is ünnepli.

Dr. Baráth Miklós László sebész szakorvos, üzemorvos, a háziorvostan szakorvosa, égéssebészetből speciális szakvizsgája van. Háziorvosként érkezett a településre a Dunaújvárosi Szent Pantaleon kórházból. Generációkat gyógyított, telefonját sosem kapcsolta ki, ha kellett éjszaka is kiment betegeihez.

Horváth József feleségével, Horvátné Klárikával vette át az Előszállás Díszpolgára címet,dr. Baráth Miklós László pedig már mint perkátai, de a faluba még sűrűn visszajáró.Mindketten sokat tettek a településért,az ott élő emberekért.

Emberségére jellemzően a cím átvételekor azonnal első helyi asszisztensének, Szauerné Soós Marikának mondott köszönetet. Majd feleségének dr. Baráthné Peterovicz Ágnesnek, aki sosem engedte el egyedül, ha éjszaka hívták. Bár már nyugdíjas, a mai napig aktívan dolgozik a dunaújvárosi kórházban, ügyel az infektológiai és az ideggyógyászati osztályokon és a sebészeti szakrendelésen rendel, az osztályon operál, emellett Kulcson is fogadja betegeit. Bár 2003-ban elköltözött a faluból Perkátára, a mai napig megkeresik, segítségét kérik az előszállásiak. Orvosi praxisában szinte nem ismer lehetetlent, s mindig örömmel látja volt pácienseit, s bármennyire siet is egy kedves szóra, egy baráti ölelésre mindig futja idejéből.

Előszálláson az idei esztendőben ketten is díszpolgári címet kaptak, s az ünnepség után szinte véget nem érőn fogadták a gratulációkat, amit emberségükkel, szakmaiságukkal érdemeltek ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!