Előszállás

2014.02.26. 13:30

Borztól a tükörtojásig

Előszállás – Tanárok, diákok, szülők, nagyszülők együtt búcsúztatták a telelet az iskola farsangi mókáján.

Rankasz Brigitta

Közel háromszázan próbálták elűzni a telet múlt pénteken délután, Előszálláson, a művelődési házban az Árpád Fejedelem Általános Iskola farsangi mulatságán. Az oktatási intézmény egyik jeles hagyománya, hogy farsang napján izgalmas átváltozások sora várja a résztvevőket. E délutánon még akár szerepcsere is előfordulha: a diák akár tanár is lehet – persze csak a jelmezbálban.Az idei a rendezvényt farsang farkához közel tartották meg. A családok már hetek óta készülődtek a mulatságra, hiszen a diákok ruháinak nagy részét az ügyes kezű szülők készítik el évek óta. Ez bizony először harcos egyeztetést, majd összehangol munkát igényel a családtagoktól. A jelmezes felvonuláson közel kilencven diák mutatkozott be a ragyogó, sokszínű forgatagban. Bizony a zsűrinek nem volt könnyű dolga. Így aztán a dobogóra többen is felfértek, s mindenki, aki beöltözött egy szelet tortát kapott ajándékba.

Közönségsikert aratott a Get Dance csoport ír sztepptánc produkciója a farsangi mulatságon (Fotó: Rankasz Brigitta)

A szokatlan és rendkívül ötletes jelmezek közül csak néhányat említünk, hátha ötletként szolgál még valakinek: volt spenót tükörtojással, Túró Rudi, borz, pantomimes, mosómedve. Az egyik kislány egyéves kistestvérével közösen kéklett hupikék törpeként, de nagy sikere volt az ötödik osztály csoportos piros ingesek csapatának is. A dobogó első helyén Rózsa Viktor skorpió jelmezében osztozott Szirbek Aletta sárkánylánnyal, Drapos Marcell és Szirbek Benke tűzoltókkal. A második és harmadik helyen is megosztottan kapták a jutalmat a diákok, hiszen ragyogó, egyedi jelmezek születtek. A jó hangulatot csak fokozta a Get Dance helyi tánccsoport tüzes ír szteppje, majd seprűs tánc, székfoglaló játék következett. A tombolasorsolásra több felajánlást is kapott az intézmény. Szinte szusszanásnyi idő sem volt a ragyogó programok sorában, s ha mégis, üdítő, szendvics és házi sütemények várták az előtérben a pihenni vágyókat. Minden évben, így idén is hatalmas sikere volt a rendezvénynek. A szervezők és részt vevők egyaránt csillagos ötösre vizsgáztak farsangolásból, rajtuk nem múlt a téltemetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!