Előszállás

2014.05.16. 19:25

Előszállási szép történetek

Biblia, népművészet, ének, tánc, elismerésre érdemes emberek, elszármazott híresség. Egy-egy történet, amelyet megismerhettünk pénteken Előszállás alapításának ünnepén.

Körmendi Erzsébet

Az Oltalom Alapítvány gondozásában bibliai ihletésű fafaragásokat és makrofotókat, valamint Sárköz népművészetét ismerhették meg az előszállásiak a Kossuth Lajos Művelődési Házban, majd a színházteremben kedves közvetlenségével együtt igényes ünnepi rendezvény kezdődött.

Előszállás emlékérmesei. A Hagyományőrző Nyugdíjasklub tagjai: Braun Istvánné, Takács Sándor, Szenczi Györgyné (klubvezető) Soós Éva, Nyúl Mihályné, Szabó Istvánné, Nyul Jánosné, valamint a jobb szélen Czuppon Péter táncpedagógus. (Fotó: Körmendi Erzsébet)

Farkas Imre polgármester néhány gondolat erejéig megemlékezett a település 1928. április végi megalapításáról, majd a jelenbe kanyarodva elmondta: minden ünnep előtt rehabilitálnak, helyreállítanak valamit, a Czifrakert, a főutcai padok után idén a Macska híd felújítását ünnepelik a mai szögletkerti kavalkád részeként.

Györki András és Farkas Dávid nagyszerű néptáncos szólója után Jákliné Rankasz Brigitta képviselő méltatta a Boór Lajosné Jucika által alapított Hagyományőrző Nyugdíjasklubot, amelynek tagjaihoz a település múltjának és értékeinek felkutatásán, bemutatásán kívül számos rendezvény megszervezése kötődik. Az Előszállásért Emlékérmet a klub vezetője, Szenczi Györgyné vette át a polgármestertől. Molnár Klaudia gyönyörű hangjával, dalaival nyűgözte le a közönséget. Régről felelevenített szokás, hogy egy elszármazott híresség, mint díszvendég beszél magáról. Ezúttal a színháztörténettel foglalkozó, és az Országos Színháztörténeti Múzeumban dolgozó Gajdó Tamás érdekes történeteket mesélt a munkájáról, szólt gyermekkora előszállási élményeiről is. A második kitüntetett méltatásakor Farkas Imre hangsúlyozta, mennyire büszke arra, hogy Előszállásnak is van olyan tánccsoportja, amely színesíti a rendezvényeket, és amelynek tagja közösséggé kovácsolódtak az elmúlt évtizedben. Czuppon Péter táncpedagógus közösségformáló és kiváló szakmai munkának elismeréseként Előszállásért Emlékérmet vehetett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!