Előszállás

2014.07.04. 16:55

Csatornamű: októberben már a fél évesre tervezett próbaüzemet indítanák

Előszállás - Nem lesz könnyű időszak a település életében az elkövetkező egy év, tudja ezt minden érintett: falufóromon tájékoztatták a lakókat a csatornamű építésének menetrendjéről.

Rankasz Brigitta

Megtelt a Kossuth Lajos Művelődési Ház nagyterme június 2-án este a lakossági fórumon. Elkezdődött a szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás megvalósításának szakasza, a település lakóit a beruházás kivitelezői tájékoztatták a munkák üteméről.

Farkas Imre polgármester, a beruházásra alapított társulás elnöke elmondta, a kivitelezést az ESZ-14 konzorcium végzi, majd bemutatta képviselőiket Pataki Gábor ügyvezetőt és Kovács Lajos építésvezetőt. Velük a falu lakói a következő egy évben sokszor találkoznak majd.

Jó hír, mondta a falu vezetője, hogy a projektet az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében 94,94 százalékban támogatja, így a lakosság önereje jelentősen csökkent: százezer forintba kerül a házankénti bekötés. Ezt az összeget a lakatlan ingatlanok tulajdonosai is befizetik, így ez sem növeli a többi tulajdonos terheit.

Pataki Gábor tájékoztatása szerint a tisztítótelep területrendezése folyamatban van, a hálózatépítésnél pedig a tervek egyeztetésének finisében vannak. Feszített tempóban dolgoznak majd, több mint tíz brigáddal, szombatonként is. Októberben már a tisztító fél éves próbaüzemét szeretnék indítani, ez azt jelenti, hogy az első településrészen az ősszel beindulnak a rákötések is. Minden érintettet levélben értesítenek arról, mikor kezdik a munkát a portája körül, s arról is, mikor keresi fel őket a kivitelező szakembere egyeztetésre. Így mindenki pontosan tud majd a körülötte zajló eseményekről. Elmondta, elindult az első falurészen a munka, a Balatoni út, Árpád út szögletében lévő részt kezdték először. Itt már a nyomvonal kiépítése és a lőszermentesítés folyik.

A fórumon több kérdés, segítő javaslat is elhangzott a településen élőktől.

Többek között Joó Mihály javasolta, hogy minden lakosnak küldjenek egy olyan adatlapot, amelyen berajzolhatja, hol szeretné ingatlanán a bekötést. Jónak tartaná azt is, ha az egyeztetésre menne az önkormányzattól valaki, akit a helyiek ismernek, mert félő, hogy idegenek, ügyintézőnek kiadva magukat visszaélnek majd az idős emberek jóhiszeműségével.

Pataki Gábor válaszul jelezte, pontos adatlap van a bekötésre, Kovács Lajos építésvezető pedig személyesen egyeztet majd az ingatlan tulajdonosokkal, ha kell, segít a tervezésben. Mivel a megkeresés időpontját jelzik előre, mást ne engedjenek be, az egyeztetés igazolásaként pedig a felek jegyzőkönyvet írnak alá.

Biber Jánosné a Petőfi utcai lakók gondját mondta el. Ott az ingatlanokat az utca átszeli, egyik oldalán a házak, a másik oldalon a melléképületek vannak. Az építkezéskor a szennyvízaknákat a másik oldalra kellett elhelyezni, és annak csövével együtt az ivóvizet is átvezették a gazdasági épületekhez. Ezek nyomvonalai semmilyen közműtérképen sem szerepelnek és félő, hogy elvágják őket. A kivitelező megígérte, hogy egyeztetéseket folytatnak, kinek hol megy át ez a vezeték.

Hol lesz a nyomsáv a jó minőségű aszfaltos utcánkban, az Árpád úton? - kérdezte Magyarné Irma, s elmondta, nagyon sajnálnák, ha a ragyogó minőségű utat tönkre tennék. Megnyugtató választ kapott, miszerint van elég hely az út mellett, így jelentős részén ott halad majd a vezeték, s a kiásott szakaszokat rögtön be is temetik...

A kivitelezők ígéretet tettek arra, hogy minden kérdésre, amely időközben felmerül, az érintettekkel közösen igyekeznek majd megoldást találni, s alighanem a témában ez fontos tényező lesz a következő egy évben!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!