Előszállás

2016.03.02. 20:39

Jó év után Előszállás

Előszállás – A képviselőtestület közmeghallgatást tartott csütörtökön este a művelődési házban. Farkas Imre polgármester tájékoztatott.

Makovics Dávid

A polgármester számot adott a pénzügyekről, arról, hogyan is gazdálkodott a falu. A számok azt mutatták, jól gazdálkodtak, év végére 30 millió forint maradt a számlán. Közintézmények, épületek felújítására 25 millió forintot tudtak fordítani, ezek között szerepeltek nyílászárócserék, megszépült a fogorvosi rendelő is, új orvosi széket vásároltak, és megújult a váróterem is. Felújították a ravatalozót, az épület új födémet és hőszigetelő burkolatot kapott. A testület minden évben támogatja a civil szervezeteket, közöttük 2 millió forintot osztottak szét. Előszállás sikeres volt a pályázatok terén is tavaly.

A legnagyobb volt a szennyvízhálózat és tisztítótelep kiépítése, amire több mint egymilliárd forintot nyertek. Lakossági kérdésre válaszolva a polgármester elmondta, csatornaszámlát majd akkor kapnak, ha a szennyvíztisztitó-telepnek meg lesz minden engedélye. Még egy nagyon sikeres pályázatot sikerült megnyernie a falunak, ennek keretében az önkormányzat épületeinek energetikai fejlesztésére 141 millió forintot tudtak felhasználni. A fejlesztés a művelődési házban nyílászáró- és födémcserét, hőszigetelést és új burkolatot jelent. Az iskola és az óvoda épületében is lesznek látványos változások. A pályázat részeként napelemek kerültek a hivatal ebédlőjére, az óvodára, a község- és az egészségházra is. Átadták tavaly a falumúzeumot, és partnerkapcsolatot alakítottak ki a szerbiai Hajdújárással. Idénre is rengeteg terve van a testületnek, mondta Farkas Imre .

Tervezik a csapadékvíz elvezetésének kiépítését, a ravatalozót belülről is szeretnék felújítani. A fogorvosi rendelőbe röntgengépet vásárolnának. A polgárőrség épületét és a térfigyelő rendszert pedig pályázat útján fejlesztenék. – Lélekharang is lesz hamarosan a temetőben – mondta kérdésre válaszul Farkas Imre. A lomtalanításról pedig azt kell tudni: a szolgáltató hívásra házhoz megy a lomokért. Sokan panaszkodtak a falun átmenő kamionok gyorshajtására, ezért megpróbálnak fekvőrendőrt, vagy lassítókat elhelyezni a főutca legforgalmasabb helyeire.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!