Foci

2015.04.22. 14:42

A Dunaújváros PASE labdarúgói már túltették magukat a múlt heti Puskás elleni vereségen

Dunaújváros – Az OTP Bank Liga NB I huszonötödik fordulójának nyitómérkőzésén a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata pénteken 19 órakor az Újpesti TE együttesét fogadja.

Gróf András

A Puskás Akadémia FC elleni múlt heti sokkoló vereséget követően Artner Tamás vezetőedző a játékosaival elemezte az okokat, és már teljes mellszélességgel az újpestiek elleni találkozóra készülnek.

Az újvárosiak vezetőedzője, Artner Tamás három pontot remél.

– A nyolcvannegyedik percben még meg volt a Puskás elleni mérkőzés, de fájdalmas lett a végeredmény, pedig három ponttal nagyot léphettünk volna előre. Sajnos sérülés, illetve fáradtság miatt cserélni kellett, de mivel még rövid ideje dolgozunk a csapattal, ezzel együtt nem tudtunk szerkezetet váltani. El kell azonban azt is ismerni, hogy az ellenfélnél volt egy zseniális egyéni teljesítmény. Általában nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de úgy érzem, ezúttal belenyúlt a mérkőzésbe. Azonban még ezt is elbírtuk volna, ha végjátékban jobban koncentrálunk. A pénteki ellenfelünk az Újpest a bajnokság nem teljesít úgy, ami a játékoskerete alapján reális lenne. Ennek ellenére a Pápa ellen legutóbb tulajdonképpen sétálva nyertek. Tudjuk azonban, hogy veszélyes csapat az ellenfelünk, tele gyors játékosokkal. Az elmúlt héten a vereségünk ellenére jó teljesítményt nyújtottunk, így nem lógó fejjel folytatjuk harcunkat a bennmaradásért. A Nemzeti Sport hasábjain megjelent esélylatolgatás, – amely szerint a hátralévő hat meccsen csak három pontot szerzünk – tovább növelte az elszántságunkat. Számunkra csak a győzelem az elfogadható eredmény az Újpest ellen. Az első osztályú bajnokság azonban mostanában nem csak a szakmáról szól, hiszen több csapatnál is financiális problémák vannak. Irreálissá teheti a bajnoki végeredményt, hogy a közvetlen vetélytársaink mikor játszanak ezekkel az együttesekkel.

Az újvárosi játékosok közül az utóbbi összecsapásokon talán a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a kapus, Nagy Gergely nyújtotta.

– Mint minden találkozóból, így a Puskás Akadémia elleniből is lehet tanulni. A hátralévő hat mérkőzés előtt azonban véleményem szerint bíztató, hogy a kiesőjelöltek közül mentálisan, és szakmailag mi vagyunk a legerősebbek. Személy szerint ugyanúgy készülök erre a találkozóra, mint a többi összecsapásra, próbálok megfelelni az elvárásoknak.

A huszonötödik forduló szombati mérkőzései: Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK, Nyíregyháza FC – MTK Budapest, Kecskeméti TE – Paksi FC, Lombard Pápa FC – Szombathelyi Haladás, Videoton FC – PMFC-Matias. Vasárnap a következő két összecsapást rendezik: Győri ETO FC – Puskás Akadémia FC, Budapest Honvéd – DVSC-Teva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!