Foci

2015.12.11. 18:40

Az adonyiak az utolsó négy mérkőzésre megtáltosodtak

Az Adony labdarúgócsapata a tizenegyedik helyről várhatja a 2015/2016. évi Fejér megyei labdarúgó-bajnokság Agárdi Termál csoportjában a tavaszi folytatást.

Gróf András

Az adonyiak sokáig igen rendkívül gyengén szerepeltek ebben a félévben, de az utolsó négy mérkőzésen szerzett fontos pontokkal elfogadhatóra mentették az őszi szezont. Végül a megszerzett tizenhét ponttal öt együttest sikerült maguk mögé utasítani. A csapat felemás szerepléséről Csorba József vezetőedzőt kérdeztük.

- Az első tíz közé kerülés volt a csapat elé kitűzött cél a bajnokság indulásakor. Ennek elérése érdekében igazoltuk Ercsiből a támadó Tamon Jánost. Sajnos azonban nem úgy alakultak az eredményeink, ahogy elterveztük. Három részre osztanám a szezont. Az első öt mérkőzésen szereztünk öt pontot, majd következett hat vereség zsinórban. Az utolsó négy találkozónkat azonban sikerült megnyernünk.

- Minek köszönhető, hogy a hajrára megtáltosodott a csapat?

- Ami addig nem sikerült, az ezen a négy összecsapáson bejött. Visszatért az együttesbe Csucsai Zoltán, aki stabilitást adott a középpályának.

- Mellette kik nyújtottak még jó teljesítményt?

- Ki kell emelnem Nebucz Ferenc egész őszi produkcióját, és a házi gólkirály, Szántó Patrik teljesítményét.

- A tavaszi folytatásban elérhetőnek tűnik a tíz közé kerülés

- Amennyiben úgy folytatjuk, ahogy az őszt abbahagytuk, akkor nem lehet különösebb probléma. Kérdés, hogy melyik arcát mutatja majd a csapat. A kiegyensúlyozottabb szereplés érdekében szeretnénk egy gólerőst csatárt igazolni. Januárban heti egy alkalommal fakultatív edzéseket tartunk. Február elejétől heti kétszer gyakorlunk majd, és a bajnoki rajtig szeretnénk három edzőmérkőzést játszani. A működés biztosított, így jogosan bízunk abban, hogy az Adony hírnevéhez méltóan szerepel a bajnokság tavaszi folytatásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!