Foci

2016.02.23. 19:48

Szijjártó Péter: amit a dunaújvárosi csapat elért, az egy óriási dolog

Dunaújváros - A futsal nagy ünnepe volt a Magyar Kupa döntője vasárnap délután. Az esemény díszvendégét, aki a trófeát adta át, még visszahúzná a szíve a futsal pályára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a döntő után, mint a szakág hívével és ismerőjével beszélgettünk.

Balogh Tamás

Szijjártó Péter (balról) a dunaújvárosiak edzőjével, Fehér Zsolttal a Magyar Kupa gyöngyösi döntője után

- A sportág híveként, hogy érzi magát ezen a futsal ünnepen?

- Azért jöttem el, mert mind a két döntőbe jutott csapatban több barátom is játszik, ráadásul a két edző hosszú évekig volt trénerem Dunakeszin. Ezért igazából a barátokat látni jöttem. Azt hiszem, mindenki, aki kilátogatott erre a döntőre, nagyon meg lehetett elégedve, mert valóban nagyon magas színvonalú futsal mérkőzést láthatott. Nyilvánvalóan van különbség a két csapat között, (háttérben - hagyományban - a szerk.) de azt gondolom, hogy amit ma a dunaújvárosi csapat elért, az egy óriási dolog. Magyar Kupában ezüstérmet szerezni akármilyen sportágban, az nagyon nagy dolog! Csak gratulálni lehet mindkét csapatnak, remekül játszottak.

- Úgy érzem, hogy a futsal felfejlődőben van, hiszen megjelentünk az Európa-bajnokságon is.

- Szerintem nagy dolog, ahogy a magyar válogatott az Eb-n helytállt. Hiszen az, hogy a spanyol válogatottal sikerült egy szoros meccset játszani (5-2, a szerk.) az minden elvárást felülmúlt. Meglátjuk, hogy a vb-selejtezőn mennyire tudunk egálban lenni az olaszokkal. Nyilvánvalóan tudjuk a különbséget, tudjuk, ki az esélyes, de Sito mestert ismerve, nincsen számára lehetetlen. Szerintem a nemzeti csapaton is bőven látszik, hogy most már egy jó ideje Sito mester foglalkozik velük. Mind fizikailag, mind taktikailag sokkal érettebb játékot mutat a válogatott, mint néhány évvel ezelőtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!