Foci

2015.04.16. 16:04

A mezőfalviak ezúttal idegenben játszanak háromesélyes összecsapást

Dunaújváros - A Fejér megyei labdarúgó-bajnokságok hétvégi fordulójában már tizenhét órakor kezdődnek a mérkőzések.

Gróf András

A Viszló Trans első osztályban mindkét körzetünkhöz tartozó együttes vasárnap lép pályára. A Dunaújváros PASE második csapata a sereghajtó Bicske gárdáját fogadja. Az újvárosiak az előző négy fordulóban nem kaptak ki, ami alapján nagy meglepetésnek számítana, ha nem győznék le a vendégeket, akiknél a szakmai munkáért az egykori válogatott labdarúgó, Gyimesi László a felelős. Ám valószínű, hogy ő sem tudja megmenteni a kieséstől a Bicskét, akiktől az év közben ráadásul öt büntetőpontot is levontak.

A Mezőfalva idegenben, a Szár vendégeként lépne pályára, de mert a szári pálya gyepszőnyegét felújítják, Bicskén rendezik a találkozót. A mezőfalviak az előző fordulóban hazai környezetben kaptak ki 2-1-re a középmezőnyhöz tartozó Martonvásártól. Mostani találkozójuk igazi háromesélyes, hiszen tavasszal mindkét társaság elég kiszámíthatatlan.

A forduló további meccsei: Dunafém-Maroshegy - Velence, Ercsi - Mór, Polgárdi - Martonvásár, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő - Puskás Akadémi II, Iváncsa - Kisláng, Sárszentmiklós - Tordas.

A másodosztály Agárdi Termál csoportjában szombaton rendezik a Kulcs - Baracs találkozót. A házigazdák az előző öt fordulóban nem szereztek pontot, míg a baracsiak két elvesztett rangadóval a hátuk mögött lépnek pályára. Ezen az összecsapáson azonban talán a vendégek számítanak esélyesebbnek. A tavasszal gyengén szereplő adonyiak az előző fordulóban helyt álltak otthon a listavezető Sárosddal szemben, csak 3-0-ra kaptak ki. Ezúttal újabb nehéz feladat vár az együttesre, mivel az élmezőnyhöz tartozó Aba-Sárvíz gárdájához utaznak. Az előzetes esélylatolgatás alapján nem valószínű, hogy vendégként pontot szereznek. A múlt héten a Nagykarácsony otthon szaladt bele a Szabadegyházával szemben egy 5-0-ás vereségbe, így nem a legjobb előjelekkel utaznak Kálozra.

A harmadosztály Horfer Serleg csoportjának szombati játéknapján a tavasszal még százszázalékos Rácalmás együttese a Kisapostag-DASE gárdáját fogadja. A kisapostagiak az előző fordulóban otthon szenvedtek szoros vereséget a bajnoki címre pályázó Nagyvenyim ellen. Mindenképpen hatalmas küzdelem várható ezen az összecsapáson. Vasárnap a bajnoki táblázat utolsó előtti helyén tanyázó Perkáta a Dég együttesét fogadja. A hazaiak a tavaszi szezonban szoros mérkőzéseket játszottak, de csak egyszer tudtak nyerni. Talán ezúttal megszerezhetik második győzelmüket a hetedik helyezett dégiek ellen. Az első helyen telelő , de jelenleg a második helyen álló Nagyvenyim együttese ezúttal hazai pályán szerepel. Ellenfelük az Előszállás csapata lesz. A hazaiak számára nem jelenthet gondot a három pont megszerzése, ha nem lesznek hiányzók a keretben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!