Foci

2014.11.28. 20:15

Dunaújváros PASE - Honvéd: kimaradtak a lehetőségek

Dunaújváros - Az OTP Bank Liga NB I tizenhatodik fordulójának pénteki játéknapján a Budapest Honvéd együttesét fogadta a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

Dunaújváros PASE - Budapest Honvéd 0-0

Dunaújváros Stadion, 1500 néző. Vezette: Iványi Zoltán (Georgiou, Kormányos).

Dunaújváros PASE: Nagy G. Villám, Farkas, Sárközi, Csehi Petneházi, Böőr (Dodlek a 91. p.), Lázár, Nikházi Orosz, Zsótér (Thiago a 74. p.). Szakmai igazgató: Dobos Barna.

Budapest Honvéd: Kemenes George, Kosnic, Baráth, Vidovic Vécsey, Godoy, Hidi Prosser (Czár a 85. p.), Youla, Holender (Bobál a 73. p.). Vezetőedző: Csábi József.

A találkozó második percében Nikházi csúsztatását hárította Kemenes. Az ötödik percben Nagy Gergely bizonyította jó formáját, és biztosan hárított a kispesti próbálkozást. Az első negyedóra végén egy kontrát követően Zsótér került helyzetbe, de lövését blokkolták a vendég védők. A huszonnegyedik percben Nikházi kitűnő átadása után Petneházi került helyzetbe, de Kemenes szögletre hárított. Két perccel később ismét Nikházi adott egy remek labdát, amit Zsótér elhúzott a kapus mellett, majd fölé lőtt. A harmincharmadik percben Zsótért buktatták a vendégek, de a szabadrúgást Petneházi fölé lőtte. Az első játékrész lefújása előtt két perccel Holender került ígéretes helyzetbe, ám Nagy Gergely remekül zárta a szöget.

A fordulást követően az ötvenegyedik percben Böőr tálalt Zsótér elé, aki nagy helyzetben nem találta el rendesen a labdát. Három perccel később a Kemenesről kipattanó labdát Nikházi közelről fölébombázta. A hatvanadik percben egy bal oldali beadás után Vécsei nem találta el a kaput. Negyedórával a rendes játékidővége előtt Böőr remekül fordult le a védőjéről, de fölé lőtt. Négy perccel később Bobál hatalmas helyzeténél Nagy Gergely szögletre hárított. Egy perccel később ismét a dunaújvárosi hálóőr mentett bravúrral a hosszú alsó sarok elől. A hosszabbításban Youla lövése kerülte el a dunaújvárosi kaput.

A kidolgozott helyzetek alapján egy gólgazdag találkozó is lehetett volna, de ezúttal egyik csapatnak sem sikerült a hálóba találni, így mindkét fél elégedetlen lehet a megszerzett egy ponttal.

Dobos Barna: Több helyzetünk volt mint az ellenfelünknek, de el kell ismerni, hogy a Honvéd is kihagyott nagy lehetőségeket.

Csábi József: Elégedetlen vagyok az eredménnyel, több volt ebben a meccsben. Gyengén játszottunk, de ennek ellenére megnyerhettük volna a találkozót. A télen mindenféleképpen rendet kell tenni a fejekben.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!