Foci

2014.05.27. 18:50

Dunaújváros PASE: megérdemelt a siker

A Tatabányán aratott 4-1-es győzelmével bebiztosította a második helyét, s így feljutott az NB I-be a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Dr. Dorkota Lajossal, a MEKH elnökével beszélgettünk.

Matók János

Dorkota Lajos az anyagi háttér biztosításában vállal szerepet a dunaújvárosi futballban

A futball elkötelezett híve Dorkota Lajos, akit a Dunaújváros Labdarúgásáért Díjjal tüntettek ki, a sportág érdekében kifejtett munkásságáért.

- A Dunaújvárosi Kohász 2000-ben óriási meglepetésre magyar bajnoki címet szerzett, mi történt azóta?

- 2001-ben még NB I. 2. hely, majd 2002-ben MK-elődöntő. Sajnos 2003-ban a névadó cégcsoport elhagyta a labdarúgást, az új tulajdonosi körrel kiestünk az élvonalból kezdte válaszát Dorkota Lajos. Egyre lejjebb süllyedtünk, 2008-ban a felnőtt labdarúgás megszűnt, és mindent az alapoknál kellett kezdeni. A Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület lett a csíra, amely elkezdett növekedni. Az NB III-as, NB II-es szezonok után, 2012-ben új vezetése lett az egyesületnek, és belépett a támogatók közé az önkormányzat is. Új korszak kezdődött, tiszta jogi és gazdasági háttérrel. Ennek eredménye lett 2013-ban az NB III-as bajnoki cím, majd az osztályozós feljutás, ebben az évben az NB II-es 2. hely, és újabb osztály váltás, újra NB I-sek lettünk!

- Mi kellett ahhoz, hogy az Újváros újra régi fényében tündököljön?

- Először is csupa nagy betűvel egy jó CSAPAT! Kellettek a jó játékosok, a kiváló dunaújvárosi edző, és szakmai stáb, az elnökség, és a támogatók. Mindez kevés lett volna, ha a létesítmény tulajdonosa, a város önkormányzata nem áll a fiúk mellé. Megtette anyagilag és erkölcsileg is. És ne feledkezzünk el a pályát üzemeltetők, a szertáros, a jegykezelők, a biztonsági őrök, a büfések, a sajtó munkatársairól sem. Így együtt értük el, hogy két év alatt két osztályt ugrottunk.

- A hagyomány kötelez, de mire lesz majd képes a Dunaújváros PASE az NB I-es bajnokságban?

- Egyértelmű a cél és az elvárás, az első évben bent kell maradni. Utána pedig merjünk nagyot álmodni! Szeretném egy konkrét eredménnyel igazolni, mit is akarunk. A női kézilabdázóink megnyerték már a Bajnokok Ligáját, majd nehéz évek is jöttek. Most újra nemzetközi kupaszereplést értek el a bajnokságban. Ez egy nagyon szép példa.

- Ön az újvárosi klub elkötelezett híve. Mit jelent a város, az ön életében az NB I, mit kell tenni annak érdekében, hogy a csapat ne csak átszálló jegyet váltson az élvonalban? Ebben önnek milyen szerepe van?

- Itt nőttem föl, bármilyen feladatot láttam el, mindig újvárosinak tartottam és tartom magam. Gyerekként fociztam a Dunaújvárosi Kohászban, majd szurkolóként jártam a meccsekre. Dunaújváros és a térség újra megérdemel egy NB I-es gárdát. Ahhoz, hogy stabil első osztályúak legyünk, kell a jó közösség, és ez adott. Kellenek a szurkolók, s ők jönnek, ha van jó játék. És kell anyagi támogatás is, mert anélkül nem megy. Többek között ebben lehet szerepem. Szeretném, ha a város kisebb és nagyobb cégei mellénk állnának. Összefogással város és támogatók biztos, hogy ismét erős élvonalbeli csapatunk lehet!




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!