Foci

2015.07.30. 20:04

Edzőmeccs az újonc ellen

Dunaújváros – A Dunaferr DF Renalpin FC NB I-es futsal csapata csütörtökön lejátszotta első felkészülési mérkőzését.

Agárdy Csaba

A dunaújvárosiak az első osztály újoncát, a zalaegerszegi Göcsej FC-t látták vendégül. Annak oka, hogy a csapat nem a szokásos pályáján, a Dunaújváros Sportcsarnokban fogadta ellenfelét, az volt, hogy ezúttal a sportcsarnok teljesen foglalt volt.



Azt nem mondhatnánk, hogy a főiskola sportcsarnoka megtelt volna erre a mérkőzésre, de azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy izgalmas, színvonalas mérkőzést láthattak azok, akik úgy döntöttek, megtekintik a találkozót.

Kemény, színvonalas mérkőzést vívtak tegnap a dunaújvárosi és a zalaegerszegi játékosok a főiskola sportcsarnokában
Fotó: Ady Géza

Két hasonló felkészültségű csapat küzdelmét láthattuk, bár az azért szembetűnő volt, hogy a vendégek frissebbnek tűntek, mint a dunaújvárosiak. Erre Zemankó Zoltán, a Dunaferr egyik vezetője azt mondta: – Minden nap kemény edzéseken vesznek részt a játékosok, nem csoda, hogy egy kicsit „merevek”. A mérkőzés hajrájáig 2-2 volt az állás, végül a vendégek 4-3-ra nyertek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!