Foci

2015.05.04. 15:18

Felejthetetlen volt a Haladás elleni meccs

Dunaújváros – A Szombathelyen megszerzett három pont hatalmas sikert jelent a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata számára, de két embernek bizonyára különleges emlék marad a szombati összecsapás.

Gróf András

Az egyik a dunaújvárosi együttes vezetőedzője, Artner Tamás, aki a bajnokságot a Haladás kispadján kezdte, de szombati találkozót követően a szombathelyi publikum az ellenfél edzőjeként éltette.

- Köszönöm a Haladás szurkolóinak a fogadtatást, amely életem egyik legszebb pillanata volt. Ők értékelték azt az öt évet, melyet edzőként töltöttem itt el, és azt a tizenhatot, amit az utánpótlásért dolgoztam, és ezután is dolgozni fogok. Vannak emberek, akiknek ez nem jelentett semmit, de hát ez van. Véleményem szerint az előző két bajnoki összecsapáson is benne volt az együttesben ez a teljesítmény, de ott sajnos különböző okok miatt ez nem jött ki belőlük. A mostani siker annak a munkának is köszönhető, amit az utóbbi hat hétben végeztek el. Úgy érzem, hogy játékosok, a vezetőség és a város is elfogadott bennünket. Nagyon készültünk a Haladás ellen, tudtuk, hogy mit játszanak, ismertük a gyenge pontjaikat. Teljes mértékben ült a felépített taktikai elképzelés. Ott tudtunk gólokat rúgni és helyzeteket kialakítani, ahol a gyenge pontjaik voltak az ellenfélnek. Jó periódusokban rúgtuk a gólokat, melyhez kellett a játékosaim taktikai fegyelmezettsége. A hazaiak két ékét ki tudtuk venni a játékból, le tudtuk zárni a széleket. Hátravan még négy meccs, melyek nem lesznek egyszerűek, de mindent megteszünk azért, hogy bentmaradjunk.

A másik Eppel Márton volt, aki három góljával döntő érdemeket szerzett a magabiztos győzelem kivívásában.

- Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk Szombathelyen. Már a mérkőzés elején lehetett érezni, hogy sokkal motiváltabbak vagyunk, mint a hazai együttes, aminek köszönhetően nekünk voltak gólhelyzeteink. Sokkal dinamikusabban, tervszerűbben játszottunk, mint a Haladás. Ennek a pozitív hozzáállásnak köszönhetjük, hogy ilyen különbséggel sikerült nyernünk. Ez a három pont rendkívül jelentős az első osztályban maradásért vívott küzdelemben. Külön öröm a három gólom, igaz az első tulajdonképpen együttes találat is lehetne, de ilyenkor én mindenképpen a támadó futballistát részesíteném előnyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!