Foci

2015.05.08. 13:59

A Dunaújváros PASE II megerősítheti negyedik helyét bajnoki táblázaton

Dunaújváros - Már csak öt forduló van hátra a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság első, és másodosztályában, míg a harmadosztályban még négy kör van hátra.

Gróf András

A Viszló Trans első osztály mai játéknapján ismét idegenben lép pályára a Mezőfalva együttese. A múlt heti Polgárdiban elszenvedett 4-1-es vereséget követően, ezúttal az ezüstéremre pályázó Velence otthonában szerepelnek. A velenceiek minden bizonnyal komolyan veszik az összecsapást, hiszen az előző körben nagy meglepetésre kikaptak idegenben a Szár együttesétől. A mezőfalviak kezdő tizenegyéből biztosan hiányozni fog Bozóki Dávid, akit a múlt héten piros lapot kapott, valamint Polgárdiban az ötödik sárga lapját begyűjtő Bartus Krisztián. A Dunaújváros PASE második garnitúrája másnap a Polgárdi vendége lesz. Az újvárosiak jelenleg negyvenhárom ponttal a negyedik helyen állnak a bajnoki tabellán. Mostani ellenfelük három ponttal lemaradva követi őket, ami azt jelenti, hogy egy esetleges győzelemmel előrébb tudnának kerülni.

A másodosztály Agárdi Termál csoportjában minden találkozót vasárnap rendeznek. Az egyre veszélyesebb helyzetbe sodródó, jelenleg táblázat tizenharmadik helyén álló Adony ezúttal a Szabadegyházát fogadja. Az adonyiak a múlt héten a sereghajtó Seregélyes otthonában szenvedtek 3-1-es vereséget, ráadásul Hollentoner Ákos a kiállítás sorsára jutott. A múlt heti idegenbeli sikere után a Káloz csapatát fogadják a baracsiak, akik ismét nyerő szériába kerültek. A kulcsiak ezúttal Soponyán lépnek pályára. A hazaiak az elmúlt három fordulóban összesen huszonegy gólt kaptak, aminek ismeretében biztosan lesznek gólszerzési lehetőségek a kulcsiak támadói előtt. A Nagykarácsony gárdája az elmúlt héten hazai pályán gólzáporos meccsen 5-4-es vereséget szenvedett. Ezúttal Lepsényben lépnek pályára, ahol négy lőtt góllal biztosan nyernének.

A harmadosztály Horfer Serleg csoportjában ma rendezik a Rácalmás - Sárszentmiklós II rangadót. A tavaszi szezonban eddig mindkét együttes hibátlan teljesítményt nyújtott, így remek találkozóra van kilátás. A nap másik találkozója a Kisapostag-DASE Dég találkozó lesz. A vasárnapi nagyvenyimiek Alapra látogatnak, ahol szinte kötelező begyűjteniük a három pontot. Emellett persze szurkolniuk kell a Rácalmásnak, hogy legalább pontot szerezzen, hiszen csak így előzhetik meg a listavezetőt sárszentmiklósiakat. A játéknap további párosítása a következő összecsapásokból áll Cece - Előszállás, Perkáta - Vajta.

Minden mérkőzés kezdési időpontja 17 óra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!