Foci

2015.09.25. 16:08

Három dunaújvárosi is készülhet a futsal Eb-re

Dunaújváros - A magyar futsal válogatott kedden Debrecenben hosszabbításban 4-3-ra legyőzte az Európa-bajnoki pótselejtezőn Romániát, és ezzel kijutott a jövő évi szerbiai Eb-re. A sikernek részese volt a Dunaferr DF Renalpin edzője, Fehér Zsolt és két játékosa, Hosszú Ádám és Klacsák Bence.

Gróf András

Fehér Zsolt, a Dunaferr DF Renalpin az NB I-et két forduló után vezető csapatának vezetőedzője, a válogatottnál a katalán Sito Rivera segítője. A szakember hatalmas sikernek tartja az Európa-bajnokságra való kijutást.

Alanyi jogon tíz éve nem vettünk részt Európa-bajnokságon, rendezőként voltunk a mezőnyben 2010-ben.

- Volt már szerencsém néhány forróhangulatú mérkőzésen részt venni a Fradi edzőjeként, de a keddi debreceni mérkőzésünk mindent felülmúl, már csak azért is, mert a sikert a válogatottal és nem egy klubcsapattal értük el - kezdte visszatekintőjét Fehér Zsolt.

Fehér Zsolt, Klacsák Bence és Hosszú Ádám

A szakember értékelte a két dunaújvárosi játékost: - Mind a ketten nagyon fiatalok, Klacsák Bencére még az U21-es válogatottban is számíthatok. Ő rengeteget fejlődött az utóbbi időben. Debrecenben a románok ellen nem kapott játéklehetőséget, mert a szakvezetés úgy döntött, ezen a sorsdöntő mérkőzésen inkább a rutinosabb játékosokra számít. Hosszú Ádám nagyon fontos gólt lőtt, hiszen ha nincs a találata, akkor nincs hosszabbítás, és nincs továbbjutás. Ő mindkét mérkőzésen játszott. Neki olyan adottságai vannak, gyorsaság, lövőerő, dinamika, ami itthon nagyon keveseknek. Rá külön variációkat épít a válogatott. Azt hiszem, mindkét játékosnak jó esélye van arra, hogy ott legyen az Eb-n. De ne feledjük el, a sportág történetében új időszámítás kezdődött, erre a sikerre nagyon sokan felkapták a fejüket, az egész magyar mezőnynek nagy lehet a motivációja, hogy részt vehet az Európa-bajnokságon, úgyhogy most mindenki be akar majd kerülni a válogatottba.

Hosszú Ádám, annak a bizonyos létfontosságú gólnak a szerzője, így emlékszik vissza a találkozóra és természetesen a góljára: - A gól után megfordultam és láttam, hogy az egész Főnix csarnok őrjöng. Szenzációs volt a hangulat, szenzációs számomra most is az élmény.

Arra a kérdésre, hogy néhány másodperccel a mérkőzés előtt is, amikor a románok álltak továbbjutásra, tényleg mindenki bízott a sikerben, a játékos őszintén válaszolt:

- Három-kettes román vezetésnél nem voltam benne biztos, hogy 4-3-ra fordítani tudunk, hiszen nekünk a döntetlen a kinti 2-2 miatt kevés lett volna. Három-háromnál is még el voltam keseredve, eszembe jutott, hogy nem létezik, hogy ennyi helyzetből nem tudunk továbbjutni. Az utolsó másodperc viszont igazságot szolgáltatott nekünk.

Klacsák Bence, akit Fehér Zsolt nagy ígéretnek tart, most úgy érzi, sosem felejti el a keddi mérkőzést. . Igaz, hogy én nem játszottam, de az is örök élmény, hogy egy ilyen mérkőzésen a válogatott keret tagja lehettem. Az, hogy nem játszottam, nem zavar. Annak is örülök, hogy az U21-es csapatban számítanak rám és remélem, előbb-utóbb meghatározó leszek a felnőtt csapatban is. Már az is boldoggá tenen, ha benne lennék az Európa bajnokságra utazó csapatban.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!