Foci

2014.11.26. 16:25

Bő egy héten belül háromszor is megmérkőzik a DPASE gárdája a Videotonnal

Dunaújváros - Kedden a labdarúgó Ligakupa minden csoportjában befejeződtek a küzdelmek, így az illetékesek elkészíthették a legjobb nyolc közé jutásért vívandó oda-visszavágó mérkőzések párosítását.

Gróf András

A versenykiírás alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának képviselői a párosítások kihúzásakor először egy csoport második helyezettjét húzták ki, aki egyben a december 2-i mérkőzés pályaválasztója, majd hozzásorsolták egy csoport első helyezettjét, aki a december 9-i visszavágó mérkőzés pályaválasztója. A Dunaújváros PASE együttese csoportmásodikként jutott a legjobb tizenhat közé, tehát csoportelsőt húztak ellenfélként. A szerencse ezúttal nem kedvezett az újvárosiaknak, hiszen a Videoton gárdáját sorsolták melléjük. A két csapat ráadásul a két Ligakupa mérkőzést között egy bajnoki találkozót is játszik a Dunaújváros Stadionban. A további párosítása: Sopron (NB II) – DVSC-Teva, PMFC-Matias – Szombathelyi Haladás, Paks – MTK Budapest, Újpesti TE – Ferencvárosi TC, Győri ETO FC – Szigetszentmiklós (NB II), Bp. Honvéd – DVTK, Békéscsaba (NB II) – Nyíregyháza. Az MLSZ kihirdette a kieséses rendszerű középdöntős fordulók táblázatát is. Ebből kiderül, hogy továbbjutás esetén mely párharcok győztesei mérkőznek meg egymással folytatásban. Felső ág: Sopron/DVSC – Dunaújváros/Videoton és PMFC/Haladás – Paks/MTK. Alsó ág: Újpest/FTC – Győri ETO/Szigetszentmiklós és DVTK/Honvéd – Békéscsaba/Nyíregyháza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!