Foci

2015.06.30. 15:09

Tartja a szintet megyénk labdarúgása

Székesfehérvár - A korábbi évekhez hasonlóan ismételten eredményes idényt zárt Fejér megye labdarúgása.

Káldor András

Kiváló szezonra tekinthet vissza Fejér megye labdarúgása, hiszen az igazolt játékosok száma eléri a tizenegy ezret, ezzel országos szinten a megyék rangsorában a negyedik helyen áll. Ám nemcsak ezekről a jó hírekről számolhatott be Schneider Béla az MLSZ Fejér Megyei Igazgatója.

Schneider Béla igazgató

- Megint jó évet fejeztünk be! Nagyon sok megyei létesítménynél infrastruktúrafejlődés történt, szerencsére az egyesületek jól használják ki a TAO adta lehetőségeket. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy jelentősen javult a fegyelmi helyzetünk, a tavasz folyamán a Fegyelmi Bizottságnak lényegesen kevesebb dolga volt, mint az előző években, pedig egy hétvégén cirka száznegyven meccset rendezünk, sok csapatnak adtunk játéklehetőséget - tudtuk meg az igazgatótól.

- Ezen kívül kevés volt a visszalépés, köszönhetően annak, hogy az amatőr csapatoknak az MLSZ kilencven százalékban hozzájárul azokhoz a költségeikhez, amelyek a játékvezetői díjjal, a játékengedéllyel, a pályahitelesítéssel kapcsolatosak, és így csak tíz százalékban terheli a csapatokat, ez nagyon nagy könnyebbség számukra. A TAO-ban 209 tételre kértek támogatást az egyesületek, ez 514 millió forintos igény, de csak 351 millióra van keretünk, úgyhogy ebben az értékben fognak épülni, szépülni a pályák, 58 településen. Van olyan hely, ahol az elavult öltözőt, vagy éppen az öltöző életveszélyessé vált elektromos hálózatát akarják felújítani. Rengeteg automata locsoló berendezés-igényt nyújtottak be. Voltak új kezdeményezéseink, ilyen a női kupa, valamint a Bozsik-programban az abban résztvevőknek rajzversenyt hirdettünk. A következő idényben is szeretnénk a szintet tartani!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!