Foci

2016.02.26. 16:29

Tavaszi rajt a megyében is

Dunaújváros - A Fejér megyei labdarúgó-bajnokság első, és másodosztályában a tizenhatodik fordulót rendezik ezen a hétvégén.

Gróf András

A fehér mezes Tamon János Adonyból, Iváncsára igazolt a télen

A Viszló Trans első osztályban vasárnap a Mezőfalva a Szár együttesét fogadja. A középmezőnyhöz tartozó csapatok között két pont és két hely a különbség a bajnoki tabellán a házigazdák javára, tehát kiélezett küzdelem várható az idénynyitón. A mezőfalvi együttestől a télen távozott Szabó Csaba, aki visszatért a Dunaújváros PASE gárdájához. Cséplő Krisztián pedig befejezte az aktív játékot. Érkezett a rutinos kapus, Gyalus Zoltán, valamint Szili Szabolcs és Kaszala Tamás.

A másodosztály Agárdi Termál csoportjának mai játéknapján rendezik a Kulcs - Nagylók találkozót. A hazaiak az őszi szezonban egyetlen pontot sem gyűjtöttek, így természetesen az utolsó helyen teleltek. Nem valószínű, hogy a mai meccsen törik majd meg a rossz sorozatuk. Másnap az adonyiak az örökös nagy rivális, a Pusztaszabolcs együttesét fogadják. A két gárda a bajnoki tabellán elfoglalt helyezésétől függetlenül mindig kiélezett találkozót vív egymással. A szurkolók abban reménykednek, hogy ezúttal is így lesz. Az utolsó előtti helyen tanyázó rácalmásiak ezúttal Soponyára utaznak. A két csapat között csupán egyetlen pont a különbség, így egy esetleges vendéggyőzelem helycserét eredményezne. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a házigazdák tíz büntetőpont miatt kerültek a tizennegyedik helyre. A mínuszok nélkül a középmezőny tagjai lennének. A listavezető baracsiak, a kilencedik helyezett Besnyőt fogadják. A hazaiak a télen edzőt cseréltek, Fink Viktor helyett Éliás Zsolt irányítja az együttest. A keretből Rezes János Ercsibe igazolt, de érkezett Oroszi Krisztián és Kuti András. A papírforma alapján a téli műfüves bajnokságban edződött hazaiak a találkozó egyértelmű esélyesei. A felkészülés alatt a Nagykarácsony számára nem termett sok babér, de a Káloz ellen javíthatnak Mergl István tanítványai. Minden összecsapás kezdési időpontja 14.30 óra lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!