Foci

2015.10.06. 12:40

Megye III.: továbbra is Ráckeresztúr az úr

A megye harmadik vonalában a 9. fordulót rendezték a hétvégén. A tabellák legeleje és vége nem változott, de a köztes pozíciókban zajlott az élet.

Szupkai Gábor

Aqvital Publo csoport:

Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Ebben a fordulóban csak a Gyúró csapatának sikerült idegenben pontot rabolnia a Vértesacsa ellen, a többi pályán egyértelmű és fölényes hazai győzelmek születtek. Az MPF Ráckeresztúr csapata továbbra sem tud hibázni, most a harmadik helyezett Csabdi esett áldozatul a listavezetőnek. A Vértesboglár így egyedüliként próbál már csak tapadni az éllovasra, de már az ő hátrányuk is nyolc pont, a Lovasberényben elért siker ellenére is. A Zichyújfalu a Dinnyés felett aratott diadallal sokat tett azért, hogy szoros legyen a tabella. A harmadik és a hetedik csapat között mindössze kettő pont a különbség. Ebbe a körbe tartozik az Alcsútdoboz is, akik az Újbarok ellen gyűjtötték be könnyedén a győzelemért járó három pontot. A Vereb ezen a héten sem tudott javítani siralmas helyzetén, az alsóházi rangadón a Pátka II múlta felül őket, és továbbra is mínusz pontokkal állnak a bajnokság utolsó helyén.

MPF Ráckeresztúr-Csabdi 4-0 (2-0)

Vezette: Szabó Attila

MPF Ráckeresztúr: Csapó (Pilinyi) – Kovács-Szántó (Markóczi), Tóth F., Hőlaki (Váradi), Baranyai – Hartai, Zsigmond, Cseprekál (Kóti), Pál – Szilukács, Bendák (Vida)

Csabdi: Zabos – Bachoffer, Heim, Ágoston, Gyuricza Á. – Bukó, Nagy K., Agyagási, Sótér (Nagy K.) – Grünfelder, Gyuricza M.

Gól: Cseprekál (18., 55., 63.), Baranyai (33.)

Vértesacsa-Gyúró 2-2 (0-1)

Vezette: Wehovszky Gergő

Vértesacsa: Tánczos – Cser, Szilágyi, Azari, Kovács P. – Szabó G., Kovács M., Sósfalvi, Kalocsa – Budai (Gyenge), Zrena (Deák R.)

Gyúró: Kukucska – Jámbor, Molnár S., Borsos, Varga T. – Rácz, Boleradszki (Szalay), Albrecht (Boroczki), Bányai – Puskás, Varga Á.

Gól: Szabó G. (48.), Azari (51.), illetve Boleradszki (17.), Albrecht (58.)

Zichyújfalu-Dinnyés 3-0 (0-0)

Vezette: Somogyvári Attila

Zichyújfalu: Deák B. – Horváth F., Káplár (Újfalusi), Winklár, Németh P. – Szabados (Pap F.), Dezső, Rátkai, Németh Z. (Szegi) – Németh T. (Berki), Rigó (Mozbauer)

Dinnyés: Tillmann – Hajdú, Erdei, Rédl, Rácz – Korponai (Csicsári), Pintér, Balázsik (Borbély), Tóth B. – Brakszátor, Sturcz (Motel)

Gól: Rigó (52.), Németh Z. (66., 73.)

Pátka II.-Vereb 5-2 (2-1)

Vezette: Orosz Gábor

Pátka II.: Megyimórecz – Milis, Németh T., Filotás, Denke – Papp D., Egri, Fister, Schmidthoffer (Bagotai) – Krebsz, Molnár M.

Vereb: Tarczali – Tóth K., Kőszegi, Torma, Varga Á. – Pálinkás, Horváth A., Szabó B., Erdő – Vörös V., Dóczi

Gól: Molnár M. (11., 22.), Fister (62.), Egri (64., 74.), illetve Horváth A. (13., 69.)

Kiállítva: Tóth K. (63.)

Alcsútdoboz-Újbarok 4-1 (1-0)

Vezette: Szabó László

Alcsútdoboz: Maráczi – Fekete F. (Tész), Bőcs, Weizengruber, Kádár – Szalai, Sebján P., Sebján A., Antal (Jére) – Huszti, Lipárdi (Fóris)

Újbarok: Pongrácz – Bán, Demeter, Czemmel, Moravecz T. – Moravecz B. (Jenei), Szabó J., Banu (Hollósy), Boros – Antoni (Tóvári), Mokánszki (Huszár)

Gól: Sebján (32.), Antal (55., 76.), Huszti (70.), illetve Hollósy (83.)

Vértesboglár-Lovasberény 4-1 (2-0)

Vezette: Szabó Dániel

Vértesboglár: Kónya – Junek (Nagy J.), Király, Tagscherer, Vass – Pötörke (Szabó L.), Juhász Á. (Kovács Z.), Egresi, Nitti – Szoboszlai, Sztányi (Papp P.)

Lovasberény: Paudics G. – Farkasfalvi, Pereces, Holocsi, Abonyi – Juhász M., Rubint, Vörös V., Paudics P. – Botos, Schneider (Képíró)

Gól: Egresi (20.), Szoboszlai (31.), Nitti (56.), Kovács Z. (81.), illetve Vörös V. (50.)

Simix Üveg-Ásvány cs:

Csonka lett a játéknap eredménysora, és nem a Szabadbattyán-Mór II. mérkőzés miatt, amit későbbi időpontban játszanak majd le a felek, hanem mert öt mérkőzésen történt meg a kezdőrúgás, de csak négy pályán játszották végig a kilencven percet. Az első és utolsó helyezett mérkőzése a második félidő kezdetén lefújásra került, mivel az Isztimér csapatában ketten lesérültek. Ez csak azért jelentett problémát, mert a kezdéskor is mindössze nyolcan voltak. A lefújáskor már 9 találatnál jártak a hazaiak

.A Jenő súlyos csapást mért a Sörédre, és a Sárszentmihály is hasonlóan tett a Tác-Csősz csapata ellen. Szoros eredmény csak Csákberényben született, ahol a Csókakő csikart ki egygólos győzelmet.

Magyaralmás-Csór Truck-Trailer 1-4 (1-3)

Vezette: Vitányi László

Magyaralmás: Makk – Szűcs Z., Kaiser, Tóth M., Rideg (Németh G.) – Németh B. (Rezsdovics), Hessl, Pap T., Mészáros M. – Péntek (Kadnár), Lendvai (Németh K.)

Csór Truck-Trailer: Jankovics – Farkas A., Balázsik, Pusztai, Jáni – Kocsis, Szabó Zs. (Schwarcz), Právics, Katona (Iszak) – Kovács Z., Botka (Fülöp)

Gól: Tóth M. (40.), illetve Právics (16.), Katona (20.), Szabó Zs. (30.), Iszak (74.)

Tác-Csősz-Sárszentmihály 1-7 (1-3)

Vezette: Szabó Gyula

Tác-Csősz: Neizer – Kovács J. (László), Kővári, Kovács A. (Chrisztóf), Nagy R. – Füri, Schmidt (Márkus), Almási, Rózsa (Bozsoki) – Mikola, Mukrányi

Sárszentmihály: Balogh G. – Horváth M. (Tóth Zs.), Vadászi, Varga B., Gurdon – Jasinka (Szigligeti), Csizmadia, Diczkó, Gulyás K. – Gulyás G. (Scheidl), Török (Rácz)

Gól: Kovács J. (20.), illetve Gulyás G. (11.), Horváth M. (15., 63.), Gulyás K. (42., 75.), Tóth Zs. (82.), Csizmadia (90.)

Csákberény-Csókakő 2-3 (0-2)

Vezette: Szabó Csaba

Csákberény: Huszár G. – Huszár Z., Barta, Zsöllei, Németh P. – Czirák, Radics, Horváth D., Ozsváth – Bakonyi

Csókakő: Diós – Stumpf, Koller (Török), Wittner (Schwarcz), Bitter – Szántó, Wieger (Lőrincz), Máhr, Kadlecsik – Szabó Sz., Kutassy

Gól: Bakonyi (64.), Radics (67.), illetve Kutassy (19.), Bitter (29.), Szabó Sz. (63.),

Jenő-Söréd 9-1 (6-0)

Vezette: Kalauz László

Jenő: Németh M. – Lakatos, Kiss Á., Takács K., Németh F. – Gerák, Kiss D., Takács T., Zsolnai – Néma, Rávai (Borsos)

Söréd: Pál – Ulaki, Grossmann, Keszi, Nagy M. – Sipos, Szabó M., Trampler, Kovács M. – Maxim Daniel Mihai, Kovács Á.

Gól: Néma (5., 34., 38., 47.), Kiss D. (7., 15.), Rávai (35.), Zsolnai (72.), Kiss Á. (85.), illetve Sipos (80.)

Az Ikarus-Maroshegy-Isztimér összecsapás félbeszakadt. Szabadbattyán-Mór II. mérkőzést október 25-én, vasárnap rendezik.

Horfer Serleg csoport:

A Cece nehéz meccsen van túl, idegenben győzte le a Mezőfalva II. gárdáját, de tapad rájuk a Sárbogárd, akik hazai pályán fél tucatot lőttek a Dégnek. A Nagyvenyim és az Iváncsa döntetlenre végeztek, míg a középmezőnyben az Előszállás volt udvariatlan vendég Alapon, és a Mezőszilas látogatását is megemlegették a vajtaiak. A Sárszentágota emlékezetessé tette első győzelmét, nem kevesebb mint tíz alkalommal jártak túl a perkátai kapus eszén. A szabadnapos Kisapostag továbbra is mínusz két ponttal a tabella legalján szerénykedik.

Sárbogárd-Dég 6-0 (4-0)

Vezette: Rózsa Ádám

Sárbogárd: Tóth I.- Szabó Kurgya, Sebestyén, Lakatos, Szabó A. – Pásztor D., Horváth B. (Kovács Z.), Csizmadia (Bognár T.), Bognár Zs. – Simon, Mondovics

Dég: Ruzsa – Jencski, Imre (Bacsi), Borostyán J., Borostyán G. (Horváth D.) – Tóth J., Molnár O., Panyi, Tóth Z. – Kiss Zs. (Sörös), Horváth R. Gól: Pásztor D. (24., 28., 37., 44., 62.), Szabó Kurgya (58.),

Iváncsa II.-Beloiannisz-Nagyvenyim 1-1 (1-1)

Vezette: Jakab Zoltán

Iváncsa II.-Beloiannisz: Gábor – Sztefopulosz, László, Restár, Szedlák – Mágocs, Kovács A., Sárközi, Páhi (Víg) – Lepsényi, Fülöp

Nagyvenyim: Gyalus – Szabó Zs., Orosz, Miklós, Nagy I. – Varga Cs., Szalai N., Sarok, Markovics – Éliás, Pásztor B. (Szakáll)

Gól: Mágocs (10.), illetve Szalai N. (44.)

Kiállítva: Éliás (76.)

Alap-Előszállás 1-3 (0-2)

Vezette: Czagány Zoltán

Alap: Aranyos – Bauer Á., Bauer B., Kiss I., Kiss T. – Szopori, Fenekes (Debreceni), Major, Kaszás – Varjas, Bánóczki (Lakatos S.)

Előszállás: Szalai T. – Ecsedi, Kiss Gy., Balogh N., Béres – Bor (Horváth Cs.), Csuka, Nagy G., Bognár – Kis D., Alberczki

Gól: Bánóczki (50.), illetve Bauer (öngól, 8.), Bor (34.), Horváth Cs. (59.)

Perkáta-Sárszentágota 4-10 (1-4)

Vezette: Szűcs Zoltán

Perkáta: Barad – Kovács R. (Tikász), Reith, Cislo, Sohonyai – Bácsi, Kovács J., Gergely, Rátkai – Szabó F., Varga L.

Sárszentágota: Szabó V. – Matányi (Nagy B.), Böröndi, Nyers, Fazekas Zs. – Knapp, Csere (Nagy D.), Virág (Komlós), Bagin – Hogenádler (Hermán), Szigetvári (Kiss A.)

Gól: Reith (13.), Szabó F. (56., 61.), Cislo (80.), illetve Szigetvári (24.), Hogenádler (26., 29., 37., 49., 63.), Bagin (58., 71., 82.), Böröndi (84.)

Vajta–Mezőszilas 0-1 (0-0)

V.: Krajcsovics Adrián

Vajta: Fehér I. – Polyák, Csajági, Kovács D. (Meister I.), Szalai R. – Tángli Cs., Polyák, Főfai (Kovács N.), Tángli G. – Simon K., Meister G.

Mezőszilas: Papp Cs. – Szegedi I., Szilágyi (Sülyi), Kovács Z., Ferencz (Szepesi) – Bajor, Kiss Gy. (Kozma), Nagy Z., Szegedi T. – Paulovics, Kutasi

Gól: Kutasi (79.)

Kiállítva: Csajági (60.), Polyák (92.)

Mezőfalva II-Cece 3-4 (0-2)

V.: Schweighardt Róbert

Mezőfalva II: Orosz – Petrovics, Szabó R. (Vörös Á.), Rabijász, Tóth Z. – Ágoston, Sági, Márok (Gergelyfi), Jeney – Simon, Rónai

Cece: Joháczi – Berta, Kacz S., Kacz T. (Gazsó), Nagy T. – Halasi, Fésű, Tölgyes (Sohár), Bór (Bögyös P.) – Végh (Bögyös Á.), Baranyai (Kiss T.)

Gól: Gergelyfi (68., 79.), Rabijász (89.), illetve Fésű (32.), Halasi (34.), Tölgyes (49.), Bór (56.)

Kiállítva: Kacz S. (88.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!