Foci

2015.05.29. 14:36

Véghajrá a megyében - A Dunaújváros PASE II a már bajnok Iváncsát fogadja

Dunaújváros - A Fejér megyei labdarúgó-bajnokság első, és másodosztályában az utolsó előtti fordulót rendezik a hétvégén, míg harmadosztályban a záró kör következik.

Gróf András

A Viszló Trans első osztályban a Dunaújváros PASE második csapata, valamint a Mezőfalva is hazai környezetben lép pályára vasárnap. A dunaújvárosiak az Iváncsával játszanak, akik már hetek óta bebiztosították a bajnoki elsőségüket, és szerdán megnyerték a Magyar Kupa Fejér megyei sorozatát. Az újvárosiak talán abban bízhatnak, hogy a bajnok, és kupagyőztes együttes kissé kienged a számukra már tétnélküli találkozón. A mezőfalviak az elmúlt héten súlyos vereséget szenvedtek Kislángon, míg a mögöttük álló Dunafém-Maroshegy gárdája 9-1-re nyert, így a Mezőfalvának csupán egy ponttal előzik meg a kieső helyen álló maroshegyieket. A mostani találkozón sem Masinka László tanítványai az esélyesek, hiszen a bajnoki tabella harmadik fokán álló Mór együttesét fogadják. A hazaiak felkészülését sérülések is hátráltatják, ami tovább nehezíti a helyzetüket.

Fotó: Zsedrovits Enikő

A másodosztály Agárdi Termál csoportjában a kulcsiak a már bajnok Sárosd csapatát fogadják, akik ellen a papírforma alapján nem sok esélyük van. Másnap a nagykarácsonyiak Pusztaszabolcsra utaznak, ahol nagy meglepetés lenne, ha gyarapítanák pontjaik számát. A bajnoki dobogó harmadik fokárét küzdő Baracs együttesének a versenyben maradáshoz kötelező nyerni az LMSK vendégeként. Az adonyiak ezúttal Nagylókra utaznak, ahol a hazaiak az esélyesebbek, de kérdés, a szerdai Martonvásár elleni kupamérkőzés mennyit vett ki a játékosokból.

A harmadosztály Horfer Serleg csoportjában az utolsó forduló minden találkozóját vasárnap rendezik. A bajnoki címre még esélyes Nagyvenyim a sereghajtó Sárszentágota gárdáját fogadja. A venyimiek sikeréhez arra is szükség lenne, hogy a Kisapostag-DASE idegenben legalább döntetlent játsszon a jelenleg élen álló Sárszentmiklós második csapatával szemben. A további párosítások: Előszállás - Rácalmás, Perkáta - Sárbogárd.

Minden mérkőzés kezdési időpontja 17 óra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!