Foci

2016.01.17. 10:14

Vészhelyzet a DPASE-nél: bizonytalan a folytatás az NB II-ben

Dunaújváros – A kritikus helyzetbe sodródó Dunaújváros PASE labdarúgócsapata lemondta a szombatra tervezett Vasas elleni idegenbeli felkészülési mérkőzést.

Gróf András

A klub vezetése azzal indokolta ezt a lépést, hogy „olyan feszült a helyzet, a légkör a csapat háza táján, hogy egyszerűen nem engedhettük meg a játékosainknak a pályára lépést. Nem akartuk, hogy bármiféle botrány, indulat, vagy sérülés miatt legyen emlékezetes ez a találkozó”.Ebben a döntésben csúcsosodott ki tulajdonképpen az elmúlt időszak összes, gondja és problémája. Már az első osztályból való kiesést követően tartozásokról lehetett hallani. Ezt a tényt látszott igazolni a klub nyári átigazolási politikája. Szerződést bontottak az összes külföldi labdarúgóval, és a fő hangsúlyt olyan játékosok megszerzésére fordították, akik csapatba állításával a fiatalok szereplésére vonatkozó szabálynak kívántak megfelelni, ami a Magyar Labdarúgó Szövetség versenykiírása értelmében plusz bevételi forrást jelent.

Ennek következményeként igen gyengén kezdték az őszi szezont. Vaskó Tamás távozását követően azonban leigazolták Gengeliczki Gergőt, valamint kölcsön vették Koszó Balázst és Lorentz Mártont, akikkel sokkal stabilabb lett a csapat védekezése. Ez arra volt elegendő, hogy sok döntetlent játszva a középmezőnyben zárja az őszt az együttes. A téli szünetben azonban először Szűcs Lajos bontott szerződést, majd az Artner Tamás, Székely Tibor edzőpáros távozott a klubtól. A felkészülés első napján pedig a következő játékosokkal bontottak szerződést közös megegyezéssel: Sóron Tibor, Sárközi Norbert, Tóth Csaba. Őket a Budapest Honvédhoz igazolt Eppel Márton követte. A legutóbbi hivatalos bejelentés alapján Murai Márk is felbontotta a szerződését. Íme azoknak a listája, akiket az öltözői pletykák szerint nem Dunaújvárosban képzelik el a jövőjüket: Jakab Dávid, Villám Balázs, Petneházi Márk, Orosz Márk, Magasföldi József.

Természetesen ezek után joggal merül fel a kérdés, miként áll majd ki az újvárosi együttes a tavaszi folytatásra. Az optimistább előrejelzések szerint a maradók, utánpótlás korú játékosokkal kiegészülve lépnek majd pályára, ami viszont magában hordozza a kiesés lehetőségét. Jelenleg öt pontra vannak a kiesést jelentő tizennegyedik helytől. Az átszervezésnek az utánpótlás kárát látná, hiszen a kiadások csökkentése érdekében valószínű a nem kötelezően indítandó csapatokat (U16, U18 korosztály) visszalépnének a bajnoki küzdelmektől.A kevésbé optimista forgatókönyv szerint az MLSZ akár vissza is vonhatja az újvárosi klub licencét. A hírek szerint éppen ezért ül össze a jövő héten az egyesület elnöksége, ahol több kérdésben is dönteni kell majd a klub életben maradásának érdekében. Azonban akár olyan döntés is születhet, hogy visszalép a másodosztály idei küzdelmeitől a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!