Gazdaság

2015.10.20. 15:35

A határzár gazdasági következményei később éreztetik hatásukat

Dunaújváros – Életünk részévé vált a migráció, nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznánk ezzel. Összeállításunkban ezúttal a határzár okozta lehetséges gazdasági következményekről kérdeztük meg a nagyvállalatok képviselőit.

Várkonyi Zsolt

A migrációs válságnak hármas hatása lesz a gazdaságra – nyilatkozta a közelmúltban a hirado.hu-nak Parragh László , a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Egyrészt itt vannak a közvetlen költségvetési hatások, azaz például a migránsok ellátásának költségei, a kerítésépítés, a közigazgatási költségek. Ennek mértéke Parragh szerint már most is csaknem 50 milliárd forintra tehető, és tovább fog emelkedni. Előre látható, hogy a turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság, az áruszállítás is komoly károkkal számolhatnak. Az autógyáraknak jelentős veszteséget okozhat, hogy a szállítmányozásban több órát várakoznak a kamionosok. Leginkább a turizmus sínyli meg mérhetően a migráns válságot, Számítani kell a fogyasztói szokásokat befolyásoló pszichés hatások megjelenésére is. A határzár miatti lehetséges gazdasági hatásokról kérdeztük térségünk három nagyvállalatának vezető képviselőjét.

Az ISD Dunaferr Zrt. nevében dr. Sevcsik Mónika RMS igazgató elmondta, a zökkenőmentes, tervezhető alapanyagáramlás a déli határon az ISD Dunaferr vállalatcsoport működésének egyik feltétele. Egyelőre nem érezik a déli határzár negatív hatásait, de figyelemmel kísérik az eseményeket, hiszen fennáll a körülmények rájuk nézve kedvezőtlen alakulásának lehetősége is.

A Ferrobeton Zrt vezérigazgatója, Vass Zoltán elmondta, hogy a forgalom döntő többségét belföldön bonyolítják. Az importból származó beszerzéseik, illetve az export tevékenységük túlnyomó része a migrációval egyáltalán nem, vagy kevéssé érintett térségekkel zajlik. Cégük működését a határok lezárása jelenleg közvetlenül egyáltalán nem befolyásolja, azonban a műszaki határzár megépítésének költségei biztosan hiányozni fognak az infrastrukturális fejlesztésekre szánt keretből. A migráció beruházásokra, és a működő tőke beáramlására gyakorolt hosszú távú hatásait pedig még korai lenne elemezni.

Roy Katalin a Hankook Tire Magyarország Kft. kommunikációs vezetője elmondta, a Hankooknak jelentős mind az import, mind az export tevékenysége. A bejövő forgalommal jelenleg nincs gond, tehát a gyár alapanyag ellátása biztosított. Az exportban a fuvarozóknak problémát jelent a szállítási határidők betartása, mert a korlátozások és ellenőrzések miatt nem tudnak előre tervezni. Ez indirekt költséget jelent, hosszú távon pedig rossz hatással lehet akár a partnerek közötti bizalomra is. Határzár esetén előfordulhat, hogy a szállítók nem tudnak kiállni, vagy nem időre tudják ezt megtenni, aminek már közvetlen költsége van, hiszen az árut el kell juttatni a megrendelőhöz, akár extra fuvar szervezésével is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!