Gazdaság

2013.07.09. 09:40

A többség belföldön üdül

A magyar családok kevesebb mint fele tervez nyaralást idén. A Balaton továbbra is verhetetlen úticél az üdülők körében.

Szabó Szabolcs

A háztartások közel negyven százaléka tervez utazást az idei nyári főszezonban, derül ki a Magyar Turizmus Zrt. a múlt hónap végén nyilvánosságra hozott felméréséből. Bizonyára nem okoz meglepetést, hogy a nyaralók döntő többsége az átlagos vagy afeletti jövedelmű családok közül kerül ki. A jelentés szerint az utazók közel hatvan százaléka csak belföldi utazáson vesz részt, harminc százalékuk csak külföldre látogat majd, tizenkét százalékuk pedig egyaránt tervez utazást külföldre és belföldre is.

Tóth András, a Csillagházban található utazási iroda szakértője szerint belföldi utat már nagyon nehéz utazási irodán keresztül értékesíteni, hiszen a szállásadók döntő többségben maguk próbálják elérni a belföldi utazókat, másrészt a világhálón is hemzsegnek a 25-50 százalékos kedvezményt biztosító lehetőséget. Igaz, ilyen esetekben előre meghatározott időpontokat hirdetnek meg a szállásadók.

A nyaralók körében népszerűek a szabadvizek, így a sok nem dunaújvárosi lakos is ellátogat a Szalki-szigeten lévő szabad strandra (Fotó: Lázár Zsolt)

A hazai utazási szokásokra jellemző, hogy egyre többen választják – főként a hosszú hétvégére időzített – a 3-4 napos üdüléseket. A népszerűségi lista helyén még mindig a Balaton áll, a felmérés szerint az utazást tervezők 33 százaléka választja a magyar tengert. A lista második helyén az észak-magyarországi régió áll.

- A külföldi utakat tekintve az előfoglalási szezon már tavaly decemberben megkezdődött, és valóban sokat spórolhatott, aki idejében lépett - véli szakértőnk.

Számításai szerint egy négytagú család akár százezer forintot is megtakaríthatott egy jól kiválasztott úttal. Tóth András szerint legkeresettebb országok között van Görögország, Törökország és Bulgária, valamint egyre többen választják ismét a horvát tengerpartot és Mallorcát. Komoly verseny van az utazási irodák között, így még most is elcsíphetünk egy-egy jó, pénztárcakimélő akciót.

Az egzotikus utakat mostanság azonban kevesen keresik. Aki megtudja fizetni az ilyen utazásokat, az jobban szeret inkább a télből a nyárba utazni, így főként az őszi-téli hónapokban népszerűek ezek az útirányok. A nyári szezon is kitolódott: a népszerű tengerpari üdülőhelyekre szeptember végén indulnak el az utolsó charterjáratok, de sok utazási iroda még októberre is vesz fel foglalást.

A már idézett jelentés számos ponton egyezik a Tóth András által elmondottakkal, ám külföldi utak tekintetében kiemelik, egyre több honfitársunk választja szabadságának helyszínéül Erdélyt is.

 

Világéletemben Tahitiben szerettem volna egy nyarat tölteni a családommal. Vagy a svájci hegyekben. Ha minden kötél szakad: Monacóban, Andorrában.

Ezek azok, amik még nem jöttek össze. A család tagjai jártak Párizsban, Rómában, Prágában, Genfben, Strasbourgban, Madridban, Sevillában, Krétán, Milánóban, Brüsszelben, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Segesváron, Székelyudvarhelyen, s még ki tudja, hol.

Mi hiányzik? Hiányzik valami? Valahonnan? Nehéz megítélni. Talán a mikor, hol a kérdéses...

Pekarek János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!