Száraz mezők - Gyorsan, sokat kell(ene) tenni!

2017. március 09., 08:00 szerző: Pekarek János
komment
Dunaújváros - Kevés volt a hét eleji eső, szárazak a földek, sok mindent kell(ene) csinálni egyszerre a határban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- Fölvidultunk, előjöttünk! - vonta meg a jó (vagy csak jobb?) idő mérlegét Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. ügyvivője tegnapi beszélgetésünkkor. - Kint vagyunk a határban, a hosszú, kemény, ám csapadéktól majdnem teljesen mentes tél után ez a lényeg!

Márkli János elmondta: a legfontosabb feladataik most a határ felszántása, valamint a műtrágyák kiszórása, hogy úgymond beindítsák a növényi kultúrák növekedését a keserves telelés után.

A telelés pedig azért volt keserves, mert alig volt csapadék: decemberben nulla, januárban a fagyok mellett 22 milliméter, februárban 12 milliméternyi, változó halmazállapotú csapadék esett - vagyis gyakorlatilag semennyi.

A legfontosabb mezőgazdasági munka a gazdák számára a nehezen áttelelt vetések megóvása
Fotó: Ady Géza

Ugyanakkor időnként nagyon hideg volt, előfordult a mínusz 18, 20 fok is a határban, ami legyengítette a vetéseket. A repce nagy levelei például lefagytak, igaz, a középső levelei még élnek: ezért is nagyon fontos a műtrágyaszórás, a tavaszi növekedés beindítása. Ezen dolgoznak most a mezőgazdászok.

Ráadásul a rovarkártevők mennyiségét talán befolyásolták a nagy hidegek, de teljesen kiirtani azokat még a mínusz húsz fokok sem tudták. Máris vannak egész táblák, amelyek elsárgultak a rovarrágásoktól. Vagyis: az eddig fölsorolt, kivétel nélkül nagyon sürgős munkák mellé fel kell venni a naptárba a minél hamarabbi rovarirtást, a rovarölő szerek minél gyorsabb kiszórását is.

A talajjal is foglalkozni kell: a kevés csapadék minél jobb megőrzése végett gyorsan le kell zárni a földeket, tehát simítózni, hengerelni kell! Nehogy az a kevés víztartalom is elpárologjon a táblákból.

Nagy kérdés, hogy milyen lesz a tavasz: csapadékos, avagy száraz? Mindenesetre a tavaszi szél most inkább hátráltatja a munkát, így a vegyszerszórást is...

Pekarek János

2017. március 09., 08:00 szerző: Pekarek János

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...