Gazdaság

2014.12.02. 14:50

Gasztronómiai sikerek: a szakácsok és a pincérek is kimagaslóan teljesítettek

A vendéglátás legmagasabb szintjén mérték össze tudásukat a dunaújvárosi diákok a Krúdy Napokon, Siófokon az ország más részéből érkezett tanulókkal, a pincérek második, a szakácsok harmadik helyezést értek el.

Kőhalmi Kálmán

A siófoki szakiskola huszonharmadik alkalommal rendezte meg névadója tiszteletére a Krúdy Napokat, és annak keretében a hagyományos országos gasztronómiai versenyt. Idén ismét visszatértek a somogyi verseny kemény ringjébe a dunaújvárosiak.

Visszatértek, hiszen Horváth Attila, a pincér indulóink felkészítője, a Campus étterem vezetője több, a helyi vendéglátásban ismert nevet sorol fel, akik sikeresen szerepeltek a siófoki versenyen évekkel ezelőtt. A sorban ott szerepel a mostani versenyen szerepelt szakácsok felkészítője, a Campus étterem séfje, Kaszás Roland is, és Horváth Attila maga.

Pontosan tudták, miért fontos az, hogy éttermük nem kis anyagi szerepvállalásával elindítsák tanulóikat a versenyen. Főként, mert szakmailag, emberileg kimagasló négy fiatalt indíthattak: Rideg Nikolett és Makovics Dávid pincért, Cséplő Krisztián és Csikós Richárd szakácsot. A felkészülés, a gyakorlás nem kis időt vett el a tanulók és a felkészítők idejéből, de megérte. A pincéreknek ezüst, a szakácsoknak bronzérmet hozott.

Ezek az érmek különösen akkor ragyognak fényesen, ha tudjuk, hogy a szakmai képzés hazai csúcsait képviselő iskolák hagyományosan mind részt vesznek ezen a versenyen. Sőt, egy szlovák csapat is, évről évre, versenyen kívül, tapasztalatokat gyűjtve.

A versenyző csapatoknak az alapanyagokat, az eszközöket, a pincéreknek az asztalokat, székeket, edényeket, a dekorációt mind vinniük kellett a megmérettetésre. Kaszás Rolandtól megtudtuk, a verseny elvárásai szerint a diákok kutatták fel a Mezőföld jellemző ételeit, a hozzá való alapanyagokat: szürkeharcsát, fürjet, vaddisznót, az illeszkedő italokat. A végleges menüt közösen állították össze. Ezen a szinten a szakmai tudáson túl a kitartás, eltökéltség adja meg a szükséges pluszt az élvonalba kerüléshez.

Horváth Attila hozzáteszi: jövőre nem is lesznek náluk jobbak. Ha lesznek hasonlóan eltökélt, felkészült tanulóik. Hiszen ilyen rangos eseményen megmérettetni, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség által kijelölt zsűri előtt szerepelni hatalmas lökést adhat a szakmai karriernek. Az étteremvezető által elmondottakat a dobogós helyen végzett diákok szavai igazolják: a nemzetközi szintéren is mind elismertebb hazai vendéglátásban a topon szeretnének elhelyezkedni. És most megérezhették: ez lehetséges, megfelelően felkészültek erre a szakmai kihívásra.

A siófoki verseny a színvonalas vendéglátást a magas irodalomba beemelő író elvárásaihoz igazodik: a gasztronómia legmagasabb szintjéhez. A Balaton déli partján vagyunk, hogy csak a szakmai előretörés csúcsait említsük: a szemesi Kistücsök éttermet, vagy a lellei Konyári pincészetet. És így lesz autentikus a verseny azon elvárása: a résztvevők tájegységük gasztronómiáját jelenítsék meg! A vendéglátás lehet elegáns, de szívetmelengető nem, helyi gyökerek nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!