Gazdaság

2015.03.25. 18:04

17-en jutottak az országos szakmai versenyek döntőjébe

Dunaújváros - A rekordot a 2008-as év tartja, akkor tizenkilencen jutottak az országos szakmai versenyek döntőjébe, idén tizenheten képviselik majd Dunaújvárost a Szakma Sztár Fesztiválon.

Kőhalmi Kálmán

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV), melyek döntőjére április 27-29-én kerül sor a budapesti Hungexpón. Összesen harminckilenc szakmában négyezerötszázan indultak a megmérettetéseken, a döntőben közülük mintegy kétszázan mutathatják majd meg tudásukat.

A dunaújvárosi szakképzési rendszer ismét jelentős sikert könyvelhet el, hiszen tizenhét itt tanuló fiatal jutott be a döntőbe. Eddig a rekordot a 2008-as év tartotta, akkor tizenkilencen vettek részt a Szakma Sztár Fesztiválon. A dobogós helyezések tekintetében a 2013-as év volt a kimagasló, amikor három arany-, négy ezüst- és három bronzérmet hoztak haza a helyi diákok.

Amióta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezi az országos szakmai versenyeket, a hét évben összesen 74 itt tanuló fiatal jutott a döntőbe, ők huszonhét érmet szereztek. Ha az összesített statisztikákat nézzük, melyben a területi kamarák szerinti bontásban szerepelnek az előző évek eredményei, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara hat-hetedik helyen szerepel a dobogósok, illetve a döntőbe jutottak számát tekintve. Tehát városunk egy sor jelentős méretű megyét is megelőz, például a Dunaújváros nélkül számolt Fejér megyét, vagy említhetjük Pest, illetve Komárom-Esztergom megyét, hasonlóan teljesítünk, mint Veszprém megye. Ha azt nézzük, hogy hány százalékban sikerült a döntőbe jutást éremre váltani, a dunaújvárosiak az erős középmezőnyben szerepelnek.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idén is buszokat összesen hetet indít a Szakma Sztár Fesztiválra, illetve a vele egy időpontban, szintén a Hungexpón tartandó SkillsHungary nemzeti döntőre, mely a nemzetközi versenyek hazai válogatója. Tehát több mint háromszáz dunaújvárosi diák figyelheti, ahogy a különböző szakmák városi kiválóságai összemérik tudásukat az ország más területeiről érkezett fiatalokkal.

Döntőbe jutottak: a Dunaferr iskolából Prétor Ádám, Györki András István szerkezetlakatosok, Für Martin, Kaszala Tamás, Makai Gábor Kevin géplakatosok, Pribék Viktor Márk, Szabó Bence, Stekly Zoltán Krisztián hegesztők, Nemes Imre automatikai technikus; Hild iskolából Joó Dávid, Kovács Benjamin ács, állványozó, Steimann Patrik, Molnár Gábor festők, Szabados József kőműves, Sipos Milán magasépítő technikus; Lorántffyból Lehoczky Dorina és Rostás Alexandra fodrászok.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!