Gazdaság

2016.10.19. 18:30

Remekül fogy a sütőtök, a mák és a bab, de a télálló burgonya, és vöröshagyma is népszerű

Dunaújváros - Az ősznek nemcsak színei, hanem kedvenc ételei is vannak, amelyekhez a megfelelő hozzávalót hol máshol találhatnánk meg, mint a dunaújvárosi piacon.

Kovács Anita

Úgy néz ki, hogy az időjáráshoz igazodva, jó magyar emberhez illően, egyre inkább a nehezebb, fűszeresebb ételekre vágyunk, amivel nincs is semmi baj, hiszen minden hozzávaló megtalálható a piacon - ráadásul remek minőségben! Kezdjük a legtöbbféleképpen felhasználható burgonyával: a necczsákba rendezett télálló fajta 100 forintot kóstál kilónként, míg kisebb mennyiségben vásárolva 120-at, 130-at kérnek kilójáért. A vöröshagyma kilója szintén 100 Ft-ba kerül, ha zsákolt, télálló fajtát választunk, míg zacskóba mérve 130 az ára. Kiválóan felhasználható a lilahagyma is, amit 260 forintért kínálnak az árusok. Kicsit mélyebben kell nyúlnunk a zsebünkbe, ha visszaidézve a nyár ízeit, mondjuk lecsóra vágyunk, a paprika kilójáért ugyanis 250-350 forintot kell leszurkolni, míg a paradicsom mérettől, fajtától, minőségtől függően 280 Ft-tól 490 Ft-ig szerezhető be. Persze azért a klasszikus lecsópaprika kicsit szerényebb árat képvisel - mindössze 180-200 forint az ára. Aki szereti a csípőset, annak a zöld hegyes paprika kínálkozik mindössze 40-80 forintos áron, figyelem: ez darabár!

Gubához, vagy tésztához, esetleg pitébe kerül a mák, nem lényeges - a fontos, hogy Szabó Klára házi, minőségi árut vihet haza Fotó: Zsedrovits Enikő

A kofák elmondása szerint repülőrajtot vett a mák, aminek kilója 1200 Ft körüli összeget kóstál és kiválóan fogynak a babok! Ezek ára fajtától függően minimum 700 Ft és maximum 1700 Ft erejéig csappantja meg pénztárcánkat. Viszont ki tud ellenállni ebben a borús időben egy kiváló bablevesnek, vagy -gulyásnak....?! Önök sem, ugye kedves olvasóink?! Hát, uccu, irány a beszerzés, irány a piac!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!