Gazdaság

2014.02.20. 19:25

Javuló munkaerőpiaci adatok

A DaHar projekt szünetében beszélgettünk a javuló munkaerő - piaci helyzetről dr. Galambos Dénes kormánymegbízottal és Varga Gáborral, a Fejér megyei munkaügyi központ igazgatóhelyettesével.

A DaHar projekt dunaújvárosi zárórendezvényének kormánymegbízotti köszöntőjében elhangzottak szerint egy átgondolt és céltudatos infrastruktúra - fejlesztés jelentős gazdaságélénkülést hozhat magával Dunaújvárosban is, amely alapjául szolgálhat a munkaerőpiac bővülésének.

Dr. Galambos Dénes lapunknak elmondta, hogy Fejér megye legfrissebb munkaerő-piaci mutatói szerint az előző negyedévhez viszonyítva javultak a foglalkoztatási adatok és kedvezőbben alakultak az országosnál. A megyén belül Dunaújvárosban nyilvántartott álláskeresők száma ez év elején tovább mérséklődött, így a januári számuk 1838 főt(60%-uk hölgy) tett ki, ami 3,2 %-al alacsonyabb az előző havinál. Az egy évvel korábbi 2688 fős számukhoz képest pedig még jelentősebben csökkent, hiszen a 850 fős fogyás az álláskeresők számának 31,6 %-os csökkenését jelentette.

Iskolázottságuk jelentősen kedvezőbb a megye egészét nézve, mivel a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 25,9% volt január végén, míg a középiskolai végzettségűek 69 %-ban, a diplomások 5,4 %-ban szerepeltek a kimutatásban.

Varga Gábor ugyanakkor hozzátette, hogy a közfoglalkoztatásban 684 fő vett részt, amelyből 328-an különböző, például faipari gépkezelői, kisgépkezelői, pénzügyi ügyintézői, társadalombiztosítási ügyintézői képzésekben. vettek részt. A munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében a Munkaügyi Központ munkahelyteremtő beruházási-, munkahelymegőrző-, álláskeresők vállalkozóvá válását segítő-, és lakhatási támogatásssal is segíti a megye foglalkoztatóit, álláskeresőit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!