Gazdaság

2016.08.18. 19:25

Jól teljesített a magyar gazdaság - A kormány egyetért azzal az állásponttal, hogy a jó munkát itthon is meg kell fizetni

Budapest - Nem változnak a közútfejlesztési program megyei jogú városokat érintő projektjei, a terveknek megfelelően megépülnek az elkerülő illetve az autópályákra felvezető utak. Ezek közé tartozik a Szombathelyt, a Veszprémet elkerülő útszakasz és a zalai nagyszabású fejlesztési program is, folyik az előkészítésük.

Osváth Sarolta

E beruházásoknak 2018-2019-re el kell készülniük - válaszolta lapunk kérdésre Lázár János miniszter, a Miniszterelnökség vezetője szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A miniszter az útfejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: az útprogram bizonyos részével kapcsolatos finanszírozási változások nem érintik a Modern Városok programjának megvalósítását, amelyre rendelkezésre állnak az egyrészt európai uniós, másrészt hazai költségvetési források. Az utóbbi hetekben bizonytalanságot előidéző változás a 2020-as olimpia rendezésével kapcsolatosan benyújtott, autópálya bővítésekre vonatkozó tervekre vonatkozik, ezeket ugyanis az unió nem támogatja, így a finanszírozásukhoz EU-s forrásokra nem számíthatunk. Az M1-es és M7-es autópálya háromsávossá bővítése ettől függetlenül nem került le a napirendről, a kormány költségvetési forrásokból kívánja a fejlesztést végrehajtani. A prioritás mindenképpen az, hogy az autópályák elérjék a határt és a megyei jogú városok rákapcsolódjanak az autópálya - hálózatra - emelte ki.

A sajtótájékoztatón választ kértünk arra is, hogy lát-e a kormányzat megoldást lát a Nyugat-Dunántúlon egyre nagyobb gondokat jelentő munkaerőhiányra, illetve az ebből eredő fokozódó béremelés iránti igényekre? Tud-e, hajlandó-e segíteni a lassan már a gazdasági fejlődést, az innovációt és az újabb befektetéseket akadályozó helyzeten? Lázár János válaszában úgy fogalmazott: a kormány immár nem tudja megúszni , hogy ezekkel a kérdésekkel ne foglalkozzon. Az országban jelenleg 50 ezer üres álláshely van, de ez a nyári szezonban például akár 80 ezerre is felmegy. A kereslet a jól képzett szakemberek iránt a legnagyobb. Az országban 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami nem egyenletesen oszlik el, tehát bizonyos területeken van még munkaerő, de többnyire a szakképzetlen. Szükség van a képzésükre, ugyanakkor folyik a szakképzés átalakítása is, de ez csak néhány éven belül hozhat eredményt. A kormány tárgyal a munkaadók érdekképviseleteivel, amelyek elsősorban a foglalkoztatás költségeinek és a járulékok csökkentését látják szükségesnek. Nemzetközi összehasonlításban ugyanis a magyar bérek nem versenyképesek. A munkaadók érdeke, hogy az állami terheket mérsékeljék, így ennek terhére emelni tudnák béreket. A kormány régóta tervezi ezt és 2010-ben meg is ígérte a járulékterhek csökkentését, ám mindeddig nem sikerült megvalósítani, érdemi áttörés nem történt - ismerte el. Kérdés, hogy van-e már olyan állapotban a költségvetés, hogy az anyagi feltételeket meg tudjuk teremteni. Kétségtelen, hogy a munkaerőhiány megoldása a béremelés - hangsúlyozta.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban Fotó MTI/ Bruzák Noémi

A munkavállalók érdekeit képviselve a kormány egyetért azzal, hogy a jó munkát itthon is meg kell fizetni. De ma még azért inkább az a jellemző, hogy azért alacsonyak bérek, hogy a munkaadók jól éljenek. A munkaerőhiány egyre inkább kikényszeríti a béremelést és - bízunk benne - a gazdaság fehéredését is. De most valóban elérkezett a gazdaságban az a pillanat, amikor a kormánynak ezzel a kérdéssel behatóan kell foglalkoznia jelentette ki.

Lázár bejelentette, hogy ősszel Orbán Viktor miniszterelnök azzal bíz meg egy kormánytagot, hogy állítson össze kormányzati programot arról, mit tudnak kínálni az országnak 2018 és 2028 között.

Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő korrupciós ügyével kapcsolatban kifejtette: a kormány belső vizsgálatában választ vár arra, hogy az uniós pályázati kiírásoknál lehetett-e érdemben befolyásolni a döntéshozókat. Szerinte nem kétséges - ő is egyetért vele - , hogy függesszék fel Mengyi mentelmi jogát. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szóban forgó pályázatot visszavonták, így az uniós kasszát nem érte kár. Lázár egyáltalán nem örül a történteknek, hat év kormányzás után ez az első eset, hogy kormánypárti politikus esetében közvádas ügyben javasolja az ügyészség mentelmi jog felfüggesztését. A helyzet tisztázása mindenkinek érdeke, majd megjegyezte: az elmúlt években jelentős tisztulást értek el, ami azért fontos, mert ahol sok pénzt osztanak, ott sok az érdeklődő .

Bejelentette, a kormány életpályamodellt indít a mentők számára a velük folytatott konzultációt követően. Az új program 6-8 ezer embert érint majd. Folytatódik a béremelés az egészségügyben, az általa vezetett stratégiai kabinet döntése alapján pedig 6 milliárd forint jut tucatnyi kórház félbe maradt beruházásának befejezésére is, uniós forrásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!