Gazdaság

2017.06.19. 18:16

A Dunaferrnek fel kell készülnie arra, hogy Paks II beszállítója lehessen

BUDAPEST A kormányzat elkötelezett támogatója az elektromobilitás térnyerésének. A múlt héten pénteken a magyar főváros volt Európa legnagyobb elektromos autóversenyének, az eTourEurope kilenc állomásának egyike.

Várkonyi Zsolt

Az esemény egyik felszólalója a kormányzat részéről Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára volt, aki készséggel válaszolt a Dunaújvárosi Hírlap kérdéseire nemcsak az elektromobilitás, hanem a térségünk életét meghatározó, más aktuális témákban is.

Az elektromobilitás egész Európában elterjedt. Magyarország hol helyezkedik el ebben a - talán nem nevezném rangsornak, inkább - sorban?

- Ha a V4-eket, vagy a közép-európai országokat nézzük, akkor ott mi jó helyezéssel rendelkezünk. Az elektromos járművek számában arányosan több van nálunk, mint az említett térség országaiban, ugyanakkor a töltőállomások számát tekintve kevesebb. Ami nálunk előnyös, hogy nekünk van egy kidolgozott stratégiánk, amely a többi között a jogszabály-alkotásra, az infrastruktúra létesítésre vonatkozik. Ezen stratégia mentén végighaladva biztosak vagyunk abban, hogy elsők leszünk Kelet-Közép-Európában. Ugyanakkor azt látni kell, hogy ha átlépjük a magyar-osztrák határt, egy más világba érünk, mert ott tízszer annyi elektromos jármű és töltőállomás is van, mint Magyarországon. Mi azt tervezzük, hogy 2020-ra mintegy húszezer elektromos jármű lesz hazánkban a jelenlegi kétezer-háromszázötvennel szemben.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára Fotó: Balla Tibor

- Minimum két lába van ennek a történetnek. Egyrészt szemléletváltásra, szemléletformálásra van szükség, ugyanakkor ehhez forrásokra és eszközökre is. A Modern Városok Program tartalmazza az elektromobilitásra vonatkozó fejlesztéseket. Dunaújvárosban is így van ez, ahol az egyetem az egyik motorja, központja ennek a programnak

- A Modern Városok Program úgy határozza meg, hogy Dunaújváros egy minta régió kell, hogy legyen az e-mobilitásban. Ez egy nagyon szép szakmai feladat. A Dunaújvárosi Egyetem és az önkormányzat ki kell, hogy dolgozza ezt a koncepciót, hogy mit értenek ez alatt, mit jelent ez a közösségi közlekedésben, mit jelent ez a töltőállomások számában és így tovább. Tudomásom szerint ez a munka folyik, és abban maradtunk Dunaújvárossal, hogy egy hónapon belül leülünk ebben a témakörben, megnézzük, hol tartunk, és ennek megfelelően biztosítjuk a fedezetet.

Ön az üzleti világból érkezett, és ült át a politikába, ezért gazdasági szakemberként - mint a Suzuki Zrt. egykori vezérigazgatójaként is - pontosan tudja, hogy a kormányzat az uniós keretrendszeren belül hogyan tudja segíteni a hazai acélipart versenyképessége fenntartása érdekében. A megszületett acélgyártási cselekvési program hogyan tudja támogatni ezt a folyamatot?

- Köztudott, hogy az európai acélgyártásnak, így a magyarországinak is komoly problémát jelent az, hogy Kína nagy termelési felesleggel rendelkezik, és dömpingelte Európát. Európának sokkal gyorsabban kellett volna erre reagálnia, és kivédenie ezt a támadást. Mára egy kicsit már javult a helyzet. Amit tudni kell, hogy az acélgyártás az ipar egyik leginnovatívabb ágazata. A korszerű járművek, a korszerű épületek teljesen korszerű acélt igényelnek. A kormányzatnak mindig is szándéka a korszerű, innovatív dolgok támogatása. Elavult struktúráké, alacsony hatékonyságú termelésé nem. Tehát, hogy ha a Dunaferr elindul - és szerintem már elindult abba az irányba, hogy fejlesszen, korszerű termékeket állítson elő, amit a magyar gazdaság is felvesz - akkor megkeressük azt a formát, ahogy támogatni tudjuk a vállalatot.

Paks II a kistérség és az egész régió fejlődését húzza magával, az úgynevezett kapun kívüli fejlesztések pedig a logisztikai és infrastrukturális fejlesztésekre is hatással vannak. Mennyiben érinti, erősíti ez Dunaújvárost és térségét?

- Az teljesen egyértelmű, hogy a paksi fejlesztés és annak a régióra gyakorolt hatása nagyon fontos. Ugyanakkor Paks lehetőséget nyújt arra, hogy a Dunaferr beszállítója legyen ennek a beruházásnak. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy Paks csak korszerű termékeket fog befogadni, tehát a Dunaferrnek fel kell készülnie az ilyen korszerű termékek gyártására!

A kormányzat acélipari cselekvési programja foglalkozik az energia-intenzív ágazatok terheinek csökkentésével, illetve az üvegházhatást okozó gázok versenyképességre gyakorolt hatásával is, pontosabban ennek képviseletével az unióban. Lefordítva mit jelent ez?

- Ennek több eszköze már működik, hiszen például a vállalatok ez év januárjától leírhatják a nyereségadójukból az energia-hatékonyságot erősítő fejlesztéseikre fordított összeget. Tehát határozott lépéseink vannak, amelyek arra ösztönzik a vállalatokat, hogy minél hatékonyabban dolgozzanak az energiafelhasználás szempontjából. Ez természetesen pozitív hatást gyakorol a szén-dioxid-kibocsátás csökkenésére és ezen keresztül az ökológiai lábnyom csökkentésére is. Magyarországon az elektromos energia jelentős hányadát már most sem a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével termeljük meg, hanem a Paksi Atomerőművel. És, hogy ne szakadjunk el az elektromobilitás témájától sem: ezt is azért ösztönözzük, hogy a magyar ipar ezzel is hozzá tudjon járulni a már említett ökológiai lábnyom, vagyis a környezetterhelés további csökkentéséhez.

A KONTINENS ÁTJÁRHATÓSÁGÁÉRT

Az eTourEurope célkitűzése felhívni az egyes országok döntéshozóinak figyelmét arra, hogy a megbízható sűrűségű és könnyen hozzáférhető töltőhálózatok elengedhetetlenek az elektromos járművek nagyobb arányú elterjedéséhez és a felhasználók bizalmának elnyeréséhez.

A versenyek és túrák tapasztalatai mind a tagállami, mind az EU szintű szabályozás, szabványosítás és támogatáspolitika hasznát szolgálják. A fogadó városok számára is kiváló lehetőség a karaván érkezése, hiszen a városok vezetői egy, a hazai és nemzetközi sajtó által érdeklődéssel követett, rendkívül látványos és pozitív megjelenést biztosító környezetben állhatnak ki egy jó ügy mellett.

A túra célja a környezetkímélő autózás népszerűsítése mellett, hogy tapasztalatokat szerezzenek a versenyzők az elektromos autók nagy távolságok során történő használatáról, és teszteljék a rendelkezésre álló európai töltőinfrastruktúrát.

Az eTourEurope rendezvény célja és üzenete: a fenntartható, környezetkímélő autózás népszerűsítése mellett a környezettudatos gondolkodás terjesztése is, amelyhez ezúttal a magyar főváros, Budapest mellett csatlakozott Győr, Tatabánya, Siófok és Nagykanizsa is.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!