Gazdaság

2015.09.15. 14:53

Elkezdődött az őszi betakarítás - Összetorlódtak az őszi munkák a földeken

Sok helyen még tele vannak a raktárak búzával, árpával, de már kellene a hely a napraforgónak...

Pekarek János

Eléggé összetorlódtak a tennivalók a földeken, derül ki körképünkből. Az országban gyakorlatilag egyszerre kezdődött meg a napraforgó és a kukorica betakarítása. Mindkét növény esetében elmaradnak az eredmények a tavalyi hozamoktól. Ami nem is csoda, a hosszú, nagyon forró és nagyon száraz nyári időjárás miatt.

Ennek következtében most sokmindennel kellene egyszerre végezni a földműveseknek a határban.

- Elkezdődtek az őszi betakarítási munkák az országban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése után kedden, Budapesten.

Czerván György elmondta: a gazdálkodók a legnagyobb ütemben most a napraforgó betakarítását végzik. Eddig 237 hektárról vágták le, így a vetésterület 38 százalékán már végeztek. A termésátlag megközelíti a 2,5 tonnát hektáronként, vagyis a becslések szerint mintegy 1,45 millió tonna napraforgót takarítanak be az idén, ami 89,8 százaléka a múlt évi 1,6 millió tonnának. A vetésterület 2,8 százalékkal nőtt az idén.

A kukorica betakarítása most kezdődött. Az összes vetésterület 4 százalékán aratták le a kukoricát. A termésátlag hektáronként mintegy 5,3 tonna. Az előzetes számítások szerint az idén összesen mintegy 6,0 millió tonna kukoricát takarítanak be mondta az államtitkár.

A kukorica idei vetésterülete 1,137 millió hektár, ami a múlt évi 93,2 százaléka. A várható hozam pedig a múlt évi 9,2 millió tonna 64,2 százaléka. A forró nyári időjárás miatt mintegy 2 millió tonna termés hiányzik, ez jelentős, mintegy 80-100 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz a gazdálkodóknak tette hozzá Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Márkli János a Pentele Zrt. szárítójánál a napraforgóterméssel Fotó: Ady Géza

Dunaújvárosban a Pentele Mezőgazdasági Zrt-ben is a napraforgó betakarításával foglalkoznak ezekben a napokban - tudtuk meg Márkli Jánostól, a társaság növénytermesztési ágazatvezetőjétől. Még 52 hektáron áll lábon a napraforgó. Ha azzal végeztek, még legalább egy hétig az egyre sürgetőbb árpavetés előkészítésével foglalkoznak majd (talajelőkészítés, magágy-készítés, műtrágyázás), aztán a búzával és árpával teli raktárakban is helyet kell még csinálni: csak ezek után láthatnak majd neki a kukorica betakarításának. Amely még így is a megszokottnál hamarabb kerül majd kombájn alá, hiszen a kukorica normális aratási ideje általában október második felére esik. Idén azonban a nagyon forró nyár, a nagyon kevés csapadék miatt hamarabb kell levágni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!