Gazdaság

2017.03.22. 18:55

Harmadszor indított képzést a kamara Dunaújvárosban

Dunaújváros - Ismét támogatott formában indult mesterképzés a városban a helyi kamara szervezésében, huszonnégyen vehetnek részt rajta, négy szakmában. Tegnap tartották a megnyitót.

Kőhalmi Kálmán

A korábbi két képzés során mintegy százhúsz szakember szerezhette meg a mesterlevelet 2015-ben. Azért volt a képzések indítására szükség, mert a szakképzési törvény megváltozott rendelkezései szerint 2015. szeptember 1-jétől gyakorlati képzést folytató szervezetnél a tanulók gyakorlati oktatója csak olyan személy lehet, aki mestervizsgával rendelkezik. A mostani képzés megnyitása során Hegyiné Tóth Noémi, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara titkára kitért arra is, hogy a mesterképzések a helyi, így is magas színvonalú szakképzés további erősödését is szolgálják.

A tanult pedagógiai, jogi, gazdálkodási, vállalkozási, szakmai ismeretek a gyakorlati képzés eredményességének emelésén túl az adott szakember karrierjében is fontos szerepet játszanak. Nemcsak a mesterlevéllel járó elismerés miatt, hanem mert bizonyos szakmákban az önálló munkavégzéshez, vagy a vállalkozás indításához elengedhetetlen a dokumentum megléte.

Az újabb mesterképzést Hegyiné Tóth Noémi (j) kamarai titkár nyitotta meg, aki bemutatta a szervezésben, lebonyolításban szerepet játszó munkatársait: Igari Erikát és Komjáti Andreát Fotó: szerző felvétele

A most megkezdődött képzésen négy szakmában indult elméleti és gyakorlati oktatás: autószerelő, ipari gépész, szakács és villanyszerelő. Huszonnégyen vesznek rajta részt, közülük a pályázati forrás húsz szakember számára biztosított támogatást, így nekik (vagy cégüknek, ha átvállalta) csak az önrészt kell kifizetniük.

Az, hogy helyi képzés kezdődött, az a kurzusokon részt vevők számára több előnnyel is bír. Ugyanis nem kell más városba utazniuk a képzésért, ez pedig időben és pénzben is nagy könnyebbség. Ha bizonyos számú jelentkezőnél kevesebb van egy-egy szakma esetében, nem rentábilis a képzés helyi megszervezése.

Ezt a tegnap kezdődött képzés szervezésekor is figyelembe kellett vennie a kamarának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!